Kék hírek, bulvár

2013.12.09. 14:29

Két és fél év börtön a rendőrgázoló exképviselőnek

Két és fél év börtönre, három év közügyektől eltiltásra ítélte a kaposvári bíróság Kovács Józsefet. Az egykori kereszténydemokrata önkormányzati képviselőt három évre eltiltotta a vezetéstől is.

Vas András

A korábbi kaposvári városatyát, a Kapos Holding jelenlegi koordinációs igazgatóját hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt küldte börtönbe a bíróság, miután tavaly márciusban egy közúti ellenőrzés során nekihajtott a vele szemben intézkedő rendőrnek, s a garázsajtóhoz szorította. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett, így a verdikt nem jogerős.

– Tudom, hogy a bíró úr nagy szaktekintély – mondta az utolsó szó jogán Kovács József, aki szerint rettenetesen nagy büntetés volt számára az elmúlt szűk két év, s azoknak is, akiknek segíteni tudott, ugyanis az elmúlt tíz évben egyetlen dolgot sem tett magáért, mindig a közért dolgozott. – Nagy kárt okozott számomra az ügy, melyet egy olyan rendőr okozott, aki utazott rám, másokkal szemben is szakszerűtlenül járt el, egyetlen célja volt, hogy büntessen.

Hasonlóképpen vélekedett az a kaposvári, donneri levélíró is, aki az exképviselő ellen intézkedő egykori rendőr családjának írt levelet, melyben amellett, hogy hosszasan felemlegette Kovács József érdemeit – s olyan adatokkal szolgált, melyet csak az egykori képviselőhöz igencsak közelállók tudhattak –, azt javasolta a hajdani közeg szüleinek, vegyék rá fiukat, írjon bocsánatkérő levelet az ex-városatyának, s akkor minden rendeződik végre. Azt is megpendítette, ebben az esetben Kovács József akár segíteni is tudna letelepedési engedélyt szerezni a jelenleg Ausztráliában élő egykori rendőrnek, akit amúgy bármikor kiutasíthatnak az országból.

Az exjárőr vallomásából, valamint a vádbeszédből viszont már nem úgy tűnt, mintha az egykori képviselő lett volna az eset áldozata. Tavaly márciusban ugyanis nemhogy nem állt meg, amikor intézkedni akartak vele szemben, mivel jogosítvány nélkül vezetett, hanem a házához hajtott, s be akart állni a garázsába, s közben nekiment az őt feltartani akaró rendőrnek. Akinek vallomásából kiderült, amikor Kovács József meglátta a rendőrautót, eltakarta az arcát, nehogy felismerjék a rendőrök, hiszen engedély nélkül vezetett – a volt városatya ellenben állította, csak a magyar papírját vették el, német engedélye megvolt, bár erről a kaposvári rendőrkapitány is azt mondta neki, nem vezethet vele, szerinte nyugodtan használhatta –, míg az ügyész rámutatott, a vádlott vallomásai egymásnak is ellentmondtak, s csak akkor ismerte el, hogy már a kapufeljárón észrevette a rendőrt, amikor előkerült a járőr társa által készített videófelvétel.



Utóbbi egyértelműen a sértett állításait támasztotta alá, mint ahogyan a szakértői vélemények is a vádat erősítették, s az ügyben lefolytatott rendőrkapitányi vizsgálat is azt állapította meg, az egykori zsaru jogszerűen intézkedett. Éppen ezt akarta kétségbe vonni a védelem, mely szerint Kovács József ugyan valóban jogosítvány nélkül vezetett, vagyis elkövetett egy szabálysértést, ám a rendőrök nem intézkedhettek volna vele szemben az ingatlana területén. Emellett az ügyvéd az ominózus mobillal készült videófelvétel alapján egyértelműnek látta, hogy a sértett egy mozgásban lévő kocsi elé lépett be, ráadásul nem voltak rajta külsérelmi nyomok.

Felmentést kért, míg a vádhatóság börtönbüntetést, s bíróság utóbbival értett egyet. A tárgyalásvezető szerint a videófelvétel alapján egyértelmű volt az eset, s abszurdnak nevezte Kovács József védekezését a provokációról, valamint, hogy nem hallotta a rendőrautó szirénáját – utóbbiról az egyik szakértő is megjegyezte, utoljára a 60-as években védekeztek ilyesmivel... A verdikt szerint az exképviselő húsz hónap után feltételesen szabadlábra helyezhető.

Kifogásolt videófelvétel

– Nagyon szigorú az elsőfokú ítélet, ám ha jogerős bírósági döntés születik, természetesen tudomásul veszem majd – kommentálta kérdésünkre a verdiktet Kovács József. – Ez csak az első lépcsőfok volt, s úgy vélem, egy ilyen volumenű ügyet nem lehet egy néhány másodperces, mobiltelefonnal készített videó alapján eldönteni. A külső körülményeket egyáltalán nem vették figyelembe, s azt sem, hogy egy olyan embernek adtak igazat, aki közpénzen csak rombolt, egy olyannal szemben, aki eddig igyekezett építeni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!