Kék hírek, bulvár

2014.02.12. 16:21

Kevesebb bűncselekmény, de több halálos tragédia Somogyban

Harminc százalékkal csökkent a bűncselekmények száma Somogyban, s javult a felderítettség, ám a közlekedésbiztonságban még akad tennivaló, hiszen 19-en haltak meg a megye útjain.

Vas András

– Ha egy ember is meghal a somogyi utakon, már rossz, ahogyan egyetlen gyilkosság is  – jelentette ki a megyei rendőr-főkapitányság tavalyi évet értékelő tájékoztatóján Piros Attila dandártábornok, a főkapitányság vezetője. – Éppen ezért, bár az adatok előrelépést mutatnak, nem lehetünk elégedettek, noha Somogyban 2013-ban nem történt a Szita Bence-ügyhöz hasonló kiemelt eset.



A főkapitányi beszámolóból kiderült, bár közel 30 százalékkal csökkent a bűnesetek száma a megyében, s a javuló tendencia immár három éve tart, ahogyan az esetek felderítettsége is jobb, mint az elmúlt esztendőkben, s jól vizsgázott a kötelező, öt éves schengeni ellenőrzésen a somogyi határszakasz is, a balesetek száma viszont, ha csak kevéssel is, de emelkedett, s noha még így is az országos átlag alatt maradt, a 19 halálos tragédia elgondolkodtató adat. Hogy ez a statisztika is javuljon kezdődtek meg tavaly az átszervezések a főkapitányságon, s nőtt meg például a rendőri jelenlét a megyeszékhely utcáin. Ugyanígy az eredményesség javítása indokolta a szervezeti átszervezéseket és a személyi változásokat is. – A somogyi rendőrség olyan, mint egy lánc, s az 1500 láncszem között nem lehet egyetlen gyenge sem – indokolta a változtatások szükségességét Piros Attila. – Mindig minőségi és mennyiségi szolgálatot kell adni, ha ez nem teljesül, változás következik a jövőben is, ugyanis Somogy polgárai jobb közbiztonságot érdemelnek.
Éppen ezért továbbra is a korábbinál fokozottabb rendőri jelenlét lesz az utakon és az utcákon, méghozzá látható módon.

– Nem a büntetés, a bírságolás a cél, hanem a balestek számának csökkentése – állította a dandártábornok a közúti ellenőrzésekről. – Éppen ezért az M7-es sztrádán például a sebességet mindig rendőrkocsiból mérjük, sohasem civilből. Ahogy tavaly, úgy az idei évben is lesznek különféle kiemelt akciók, február 27-én például a Balaton-parton bűnmegelőzési és közlekedési akciót tartunk, s márciusra is fokozott ellenőrzést tervezünk.
Utóbbiban már tevékeny szerep juthat annak a 27 friss diplomás rendőrnek, akik február végén teszik le esküjüket, s kerülnek Somogyba: tizenöten a siófoki, hatan-hatan pedig a fonyódi, illetve a marcali kapitányságon szolgálnak majd. Bővül a körzeti megbízottak létszáma is, hiszen az idéntől 47-tel több kmb-s dolgozik Somogyban.

– Érzethetően javult a közbiztonság a megyében – mondta Piros Attila –, s ez érződik a rendőrség megítélésén, az emberek hangulatán is, s ehhez szükség volt az együttműködésre a polgárőrséggel, az önkormányzatokkal és a többi fegyveres testülettel.
A további előrelépéshez a szükséges helyeken fejlesztik a technikai és személyi hátteret, melyhez adottak az anyagi feltételek, vagyis a dandártábornok szerint nem fordulhat el, hogy pénzhiány miatt akár egyetlen rendőrautó is áll majd.
– A változásoknak, átszervezéseknek köszönhetően javultak a mutatóink – összegzett a megyei főkapitány –, ám hiába jobb a tegnapi adatoknál a mai statisztika, a holnapinak még jobbnak kell lennie...


Kilenc rendőr kapott elismerést

Az évértékelő-feladatmeghatározó értekezleten Piros László dandártábornok kiváló munkájukért kilenc somogyi rendőrnek adott át elismerést. Polgárdi Gergő fonyódi zászlós, Tóth Péter, a balatoni vízirendészet törzszászlósa, Szücs András siófoki főtörzsőrmester, Czimbalek Patrik nagyatádi törzsőrmester, Fehér Zsolt marcali főtörzszászlós, László Attila kaposvári törzsőrmester, Bognár Alexandra Dorina kaposvári őrmester, valamint Csizmadia Viktor, a megyei rendőr-főkapitányság zászlósa és Mitró József, az SMRFK alezredese Putnoki Sándor kaposvári művész kisplasztikáját vehették át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!