Kék hírek, bulvár

2014.10.27. 14:28

Hűtlen kezeléssel vádolják az egykori Somogy megyei főbírót

Hűtlen kezelés miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség győri regionális osztálya a Somogy Megyei Bíróság, illetve a Kaposvári Törvényszék volt vezetője, Ujkéry Csaba ellen. A vádirat alapján a volt főbíró, aki 2012 nyarán vonult nyugdíjba, 2003-tól 2012-ig, azaz kilenc esztendőn át a megyei bírósággal fizettette vitorlásának fonyódi kikötőbérletét: az első években 200 ezer forintot, majd később ennek az összegnek a dupláját.

Vas András

Az esetet először Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke említette egy jogi fórumon 2012 nyarán, majd feljelentést tett hűtlen kezelés gyanúja miatt, ez alapján az ügyészség tavaly decemberben indította meg a nyomozást.



Ujkéry Csaba az ügy kipattanásakor lapunk megkeresésére elmondta, le akarják járatni, hiszen az Országos Igazságszolgáltatási Tanács – az OBH jogelődje – is tudott a gyakorlatról. Az egykori főbíró szerint ugyanis a megyei bíróság 1993-ban kapott meg egy hatszobás üdülőt Fonyódon, melyet felújított, s ekkor született az ötlet, hogy a vendégeknek extra szórakoztatásként vitorláskirándulásokat is szerveznek. Elmondása alapján úgy tíz év után a két vitorlástulajdonos, aki addig szívességből fuvarozta a vendégeket, visszakozott, ezek után vásárolt egy saját hajót – a bíróságnak erre nem volt pénze –, melyen személyesen fuvarozta a vendégeket, emellett természetesen fizette a fenntartási költségeket is. A kikötőbérletet viszont a bíróság állta a hajóhasználatért cserébe, s ez az összeg jóval kevesebb volt, mintha bérelni kellett volna egy hajót.

Az egykori somogyi főbíró a vádemelés után nem akart nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, hanem védőjéhez irányított bennünket.
– Abban maradtunk, nem lenne szerencsés, ha a per vádlottjaként megszólalna – felelte megkeresésünkre Gatter László, a Fővárosi Törvényszék korábbi elnöke, Ujkéry Csaba ügyvédje, akit nem lepett meg a vádemelés. – Számítottunk rá, hiszen a vádhatóság egyszer már megrovással megszüntette a nyomozást, ám ez ellen panasszal éltünk. Ha ugyanis elfogadjuk a megszüntetést ebben a formában, ügyfelem elismerte volna a bűncselekményt, melyet szerintünk nem követett el. A panasznak persze megvolt az a kockázata, hogy vádemeléssel zárul a nyomozás, ám így adott a lehetőség, hogy bíróság döntsön az ügyben.

A vádiratot az illetékességi szabályok szerint a Kaposvári Törvényszéknek nyújtotta be az ügyészség szeptember 26-án, ám Gatter László nem tudott nyilatkozni róla, mi is áll pontosan az anyagban, ugyanis még nem kézbesítették számukra.
– Az eljárás kezdetéről is a sajtóból értesültünk, ahogyan a vádemelésről is – jegyezte meg a védő, aki szerint pénzügyi-adminisztratív szabálytalanság felmerülhetett ugyan a kikötőbérleti díj ilyetén áthárításából, ám védence részéről kizártnak tartotta a károkozási szándékot. – Hosszú éveken át mindenki tudott a bérlésről, senki sem kifogásolta, s nemcsak bírósági vonalon, de a számtalan adóhatósági és állami számvevőszéki ellenőrzés során sem, ami lezajlott a megyei bíróságon. Az persze lehetséges, nem ez volt a legszerencsésebb konstrukció, de a bűncselekmény vádját visszautasítjuk.

A per elvileg a Kaposvári Járásbíróságon kezdődnek meg, ám a megye összes bírája kérte kizárását az ügyből, így az esetet felterjesztették a Pécsi Ítélőtáblához, mely a későbbiek során jelöli ki az eljáróbíróságot. Ez alapján csak annyi borítékolható: a tárgyalásokra nem Somogyban kerül majd sor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!