Kék hírek, bulvár

2016.11.10. 13:58

Kilopták a tyúkokat és a kakast az ólból

Somogysámsonon, egy családi ház udvarára mentek be ismeretlenek és az ólból kilenc tyúkot és egy kakast loptak el.

Sonline

– A helyszínre érkeztek a körzeti megbízottak, valamint Vízhányó Gábor főtörzsőrmester Mia nevű szolgálati kutyájával – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. – Az eb mintegy négy kilométerre lévő Somogysámson-Marótpusztára vezette a rendőröket, s ott az egyik házban egy keverőtárcsás mosógépbe rejtve egy zsákban megtaláltak három tyúkot. Az ott élő 23 éves O. Z. elmondta a rendőröknek, hogy a bűncselekményt a tőle néhány házzal távolabb lakó 56 éves B. J.-vel együtt követte el úgy, hogy a baromfiak nyakát kitekerték, majd a zsákmányon elosztoztak. Ő négy tyúkot kapott, de abból egyet már megfőztek.



– B. J. úgy nyilatkozott, hogy amikor meglátta a rendőröket a faluban, a tyúkokat, valamint a kakast beledobta a kukába, amit azóta már kiürítettek – közölte az SMRFK. – Az egyenruhások elfogták a két férfit, s előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!