Kék hírek, bulvár

2017.04.11. 09:23

Kerítés állította meg a traktort

Nagyberényben egy mezőgazdasági jármű előbb egy út szélén parkoló autónak, majd kerítésnek ütközött. Sok baleset volt a nem megfelelő követési távolság miatt, illetve egy őz is okozott gondot.

Sonline

Kaposváron a Füredi úton egy figyelmetlen sofőr az előtte álló gépkocsinak ütközött és adatainak hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről. A vétlen autós könnyű sérülést is szenvedett.

Nagyberényben a Petőfi utcában egy mezőgazdasági jármű vezetője nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett és az aszfalt szélén várakozó autónak, majd egy közeli ingatlan kerítésének ütközött. Szerencsére csak anyagi kár keletkezett.


Kadarkúton, Somban, valamint Kaposváron is történt baleset a nem megfelelő követési távolságból adódóan. Mindegyik esetben az elöl haladó forgalmi okokból lassító autósnak ütközött a következő jármű. Egyik esetben sem történt sérülés, anyagi kár keletkezett.

[caption id="" align="aligncenter" width="640"] Az egyik összecsúszás eredménye
[/caption]

Kaposváron a Vásártéri út és a Kanizsai utca kereszteződésében közlekedő sofőr nem adott elsőbbséget egy segédmotorosnak, majd ütközés lett a vége. Anyagi kár keletkezett.

Nagybajom külterületén egy őz okozott balesetet, ám személyi sérülés nem történt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!