Kék hírek, bulvár

2017.04.16. 17:28

Traktorral tekergő ellen emeltek vádat Marcaliban

Lezárult a nyomozás a férfi ellen, aki Marcali külterületén egy mezőgazdasági vontatóval balesetet okozott.

Sonline

A 46 éves férfi még tavaly nyáron egy pótkocsis traktorral közlekedett Marcali külterületén. Haladása során a balra kanyarodási szándékát irányjelzéssel jelezte, azonban nem győződött meg kellőképpen a mögöttes forgalomról és a másik sávban előzésben lévő személygépkocsi elé fordult. Az autó a traktor bal első kerekének ütközött, majd az út melletti vízelvezető árokban fejtetőn állt meg. A balesetben a személygépkocsi jobb első utasa nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.


A rendőrök a vontató vezetőjét, a somogysámsoni B. B-t gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetett.
A Marcali Rendőrkapitányság az eljárást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozói Ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!