Kék hírek, bulvár

2017.05.07. 12:25

Elfeledtük, mire való a tükör az autón

Több esetben nem megfelelően, vagy sehogy nem használtuk a tükröt, mellyel autónk szerelve van, így számos balesetet okoztunk a megye útjain tegnap. Baleseti összesítő.

Sonline

Lábod mellett, a 68-as számú főútvonalon közlekedett egy személygépkocsi vezetője szombat délelőtt, amikor az előtte haladó kerékpáros előzése előtt nem győződött meg arról, hogy járművének előzését már a mögötte haladó gépkocsi vezetője megkezdte. Az ütközés elkerülése érdekében a már előzésben lévő sofőr először a bal oldali útpadkára, majd a jobb oldali vízelvezető árokba csapódott. A baleset során két személy az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.

Sántos mellett egy kerékpáros tegnap délután áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött az előzését már megkezdő személygépkocsival. A baleset során a kerékpáros személy az elsődleges orvosi vélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.


 
Marcaliban, a Katona József utcában haladt segédmotor-kerékpárjával tegnap éjjel egy személy, amikor letért az úttestről és egy kerítésnek ütközött. A balesetet követően a jármű vezetője a segédmotor-kerékpárt hátrahagyva gyalogosan elhagyta a helyszínt, azonban a rendőrök hamarosan elfogták a férfit, akinél az alkoholszonda kimutatta, hogy részeg. A sofőr a baleset következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett, vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja, valamint a baleset okozása miatt a Marcali Rendőrkapitányságon eljárás indult.
 
Balatonbogláron, a Fiumei utcában szombat délelőtt két hátramenetet végző gépkocsi ütközött egymásnak. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
 
Siófokon, a Május 1. utcában egy kapubejáróból hátramenetet végző sofőr szombat délután nekiütközött egy parkoló személyautónak. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
 
Az M7 autópályán, Balatonvilágos térségében közlekedett tegnap délután egy járművezető, amikor a vizes útburkolaton megcsúszott és nekiütközött a pályatesteket elválasztó szalagkorlátnak, majd egy másik gépkocsinak. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
 
 
Nagyszakácsi mellett egy személygépkocsi vezetője 2017. május 6-án 20 óra 45 perckor elütött egy úttestre ugró őzbakot. A baleset során személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!