interjú

2020.02.03. 09:00

A bűnözés ma már egyáltalán nem a nyilvánosság előtt zajlik

A 80-as évek közepén még előfordult, hogy balták repkedtek a kaposvári belvárosban. Azóta jelentősen csökkent a bűncselekmények száma, de a bűnüldözőknek új kihívásokkal kell szembenézniük. Horváth Szilárddal, a Somogy Megyei Főügyészség vezetőjével beszélgettünk annak okán, hogy Pro Urbe kitüntetést vehetett át a város napján.

Kovács Gábor

– A főügyész alakja összefonódott a várossal: akik ismerik, tudják, mekkora lokálpatrióta, tehát nem volt meglepetés a díj.

– Itthon vagyok Kaposváron, persze hol lennék máshol? Borzasztóan érdekel a város története, és maga a történelem. Most éppen a magyarok részvételét tanulmányozom az amerikai polgárháborúban, de a helytörténet is ott van a gondolkodásom középpontjában. Több mint 50 évre visszamenőleg mélységében ismerem a város múltját. A nyiladozó elme sok mindent megélt a 60-as évek végén és a 70-es évek elején, s a 80-as évek közepétől a munkám is a városhoz köt.

– A családja is tősgyökeres kaposvári?

– A nagyszülők somogyaszalóiak és patalomiak voltak, de az anyai nagyapám Kaposváron született és lakott. Répáspusztán volt egy kocsi- és hintógyár, ott dolgozott mesteremberként. A 60-as évek végén visszahívták a téeszbe, hogy csináljon hintót, mert kitűnő keze volt az öregnek.

– Sokan úgy ismerik a főügyészt, mint a kaposvári labdarúgás legnagyobb szurkolóját.

– Az egész kaposvári sportélethez gyermekkorom óta kötődöm, így az ökölvíváshoz és a kosárlabdához is, és emlékszem, hogy régen háztömb körüli gyorsasági motorversenyeket is rendeztek. Bill Shankly, az egyik legelismertebb brit labdarúgó menedzser mondta, hogy a futball nem élet és halál kérdése, hanem több annál. Ez az én mottóm is.

– Az új ügyészségi székház átadásán is a Gróf Apponyi utca történetéről beszélt.

– Az új székház csak eszköz, hogy jó munkát végezzünk.

– Honnan jutott el az új székház koráig a somogyi vádhatóság? 1986-tól dolgozik ügyészként.

– 1986-ban történt, hogy két ellenséges család között odáig fajultak a dolgok, hogy összecsaptak a nyílt utcán. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a Kapos presszóban befelé a balták röpködtek, kifelé meg a székek. Akkortájt a fizetéseket helyben, borítékban osztották, és két betörőcsapat arra szakosodott, hogy irodákat törték fel, vitték a lemezkazettát, a páncélszekrényt a fizetésekkel. 1995-ben a Balaton-parton 225 autót loptak el egyetlen évben. A rendszerváltáskor bűnözői körök át akarták venni a Balaton feletti irányítást, ekkor kétszer is robbant kézigránát: egy szállodánál és egy lellei étteremnél. Abban az időben előfordult, hogy egy bűnözői csoport megjelent Balatonbogláron és egy karateütéssel rendeztek le egy tartozást, egy pincér meghalt. Tele voltak a nagyáruházak és a vásárok zsebesekkel. 20 ezer feletti volt a bűncselekmények száma évente. Most ennek a negyede, ez a csökkenés így rendben van. A megye ügyészségeinek munkáját következetes szigor jellemezte, mindig igyekeztünk a gyorsított eljárások lehetőségeit kihasználva lezárni az ügyeket.

– Minek köszönhető a csökkenés, a nyomozók jó munkájának?

– A jogalkotó vitte véghez a legnagyobb csökkentést a szabálysértési értékhatár felemelésével, a lopással összefüggő okirat- és bankkártyamegszerzésből pedig egyetlen bűncselekményt alkotott. Ám látni kell, hogy a csökkenésnek más oka is van. A megye lakossága csökkent, sokan dolgoznak külföldön. Hozzáteszem, azok a somogyi bűnözők, akik lakásbetörésekre szakosodtak, most Szlovéniába, Ausztriába és Németországba járnak ki, ezt az ottani elítélésekből és jogsegély kérelmekből tudjuk. Csökkent a bűnözés azért is, mert a nagyvárosokban egyre több a kamerarendszer, és maguk a polgárok is többet költenek a biztonságukra.

– Akkor akár hátra is dőlhetnének...

– Látni kell, hogy a bűnözés most nem a nagy nyilvánosság előtt zajlik. Ömlik a kábítószer a feketepiacra, az internetes csalások egyre kifinomultabbak, időnként felsejlik mögöttük a pénzmosás gyanúja. Egyre több a prostitúcióval összefüggő bűncselekmény, és szomorú, hogy nemrég gyermekprostitúció miatt indult büntetőeljárás a megyében. Elfogadhatatlan, hogy vannak csalások, amelyek a börtönből indulnak az oda becsempészett mobiltelefonok miatt. Megjelentek az első unokázós csalások. A 80-as években ki gondolta volna, hogy bevonul a bűnözésbe az informatika? Harminc éve elvétve találkoztunk adócsalással, most milliárdos költségvetési csalásos ügyek vannak előttünk. Érdekesnek tartom, hogy a belvárosban egyre nagyobb lett a biztonság, míg néhány évtized alatt a külterületek elhagyatottá váltak.

Olyan is volt, hogy egy presszóban befelé balták, kifelé székek röpködtek

Horváth Szilárd főügyész ápolja a nagy elődök emlékét, így többek között Kozma Sándor­ét, mert az első magyar királyi főügyész ezer szállal kötődött Somogyhoz. Komoly közéleti tevékenységet fejtett ki Marcaliban, Kaposváron. Még 1860-ban ő szervezte Niklán, mint hazafias gondolkodású irodalombarát az első Berzsenyi-napot, ami a kiegyezés előtt példaértékű kiállás volt a magyar ügy mellett. Akkor ténykedett Kozma Sándor, amikor jellemző volt a sötét betyárvilág, mondta a főügyész.

Jövőre lesz a modern ügyészség alapításának 150 éves évfordulója. Horváth Szilárd tervezi, hogy néhány jelentős személyiség életútját feldolgozza, és örül, hogy a fiatal kollégái között vannak követői. Számára a jogászi szakmának vannak nagy öregjei, akikre emlékezni kell. Megemlíti Gebhardt Józsefet, aki 1950-től 30 éven át volt városi vezető ügyész úgy, hogy nem volt párttag, és nagy közmegbecsülésnek örvendett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában