fotók

2019.12.05. 09:24

Ruhátlanul bujkált a kaposvári erdőben a bántalmazott nő

Megdöbbentő bűncselekmény történt a Lonka-hegyen: egy 27 éves férfi bántalmazta élettársát, majd a hideg ellenére a meztelen nőt kizárta a lakásból. A nő ezután az erdőben bujkált.

K.G.

A vádlott és a fiatal nő 2018 októberében találtak egymásra. Úgy tudjuk, egy építkezésen ismerkedtek meg, ahol kalákában segítettek egy ismerősüknek. A kapcsolatuk hamar komolyra fordult, ezért a nő korábbi életét, egyetemi tanulmányait, a munkáját feladva 2019 áprilisában végleg a férfihoz költözött Kaposvár külterületére, a vádlott által épített, félig földbe vájt, komfort nélküli helyiségbe.

A férfi munkát nem vállalt, ehelyett a nő spórolt pénzéből éltek. Együttélésük alatt a vádlott rendszeresen kábítószert fogyasztott, azonban a nő felnézett rá, az utasításait elfogadta. Májusban a férfi az ágyban fekvő nőnek azt mondta, hogy addig fogja ütni, amíg meg nem hal. A kezeit összekötötte, test szerte ütötte, cigaretta csikket nyomott el a combján, majd az összevert, ruhátlan sértettet a hajnali órákban kihúzta az épület elé, ahol többször megrúgta és a megkötözött nőt a sorsára hagyta.

A sértett ezután napokig bujkált hiányos öltözetben a környező erdőkben, végül egy ismeretlentől kért segítséget, aki megfürdette, felöltöztette és értesítette a rendőrséget. A vádlott 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott a fiatal nőnek, akit a történtek lelkileg is megviseltek, hetekig kórházban ápolták. A letartóztatott vádlott ellen az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott, sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt.

Úgy értesültünk, hogy a nőnek a férfin kívül semmilyen kötődése nem volt Kaposvárhoz, így azóta távozott Somogyból. A hatóság tudja, hogy hol tartózkodik, de erről nem adnak információkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában