lezárt akta

2018.09.14. 11:31

Bíróság elé állítanák a belvárosi gyújtogatót

Bíróság elé állíttatná a rendőrség azt a 27 éves férfit, aki a kaposvári Európa parknál felgyújtott egy rendezvénysátrat.

Sonline

Ahogy arról korábban beszámoltunk egy ismeretlen öngyújtóval felgyújtott egy rendezvénysátrat Kaposváron, az Európa parknál. A nyomozók – a térfigyelő kamerák segítségével – azonosítottak és rövid időn belül a Kossuth térén elfogtak egy 27 éves helyi férfit, akit – őrizetbe vétele mellett – rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

A Kaposvári Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

Megírtuk: a lánglovagok egy tilosban parkoló autó miatt csak kerülővel tudtak a helyszínre jutni. Mindeközben az megyei önkormányzat vagyonvédelmi referense poroltóval megfékezte a lángokat, melyek veszélyeztették a szomszédos standokat is. A fémszerkezet újraizzása miatt szükséges volt egy második poroltót is bevetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában