börtönbüntetés

2021.09.27. 09:13

Négy liter sör és bor után indult Pécsről Kaposvárra az autós

A Kaposvári Járási Ügyészség két esetben is végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt ittas vezetőkkel szemben.

K.G.

Az egyik esetben egy 66 éves kaposvári autóvezető 2021 májusa és júniusa között háromszor vezetett ittasan Kaposvár belterületén, miközben egy korábbi, súlyos testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állt. A férfi vezetői engedéllyel sem rendelkezett, mivel azt a kaposvári rendőrök még 2021 áprilisában elvették tőle, mert akkor is részegen ült a volán mögé.

A másik ügyben azért indult büntetőeljárás egy 32 éves pécsi férfi ellen, mert 2021 júliusában 4 liter sör és bor elfogyasztása után Pécsről Kaposvárra vezette a gépkocsiját, ráadásul úgy, hogy az autójában több utast is szállított. A börtönből 2020-ban szabadult sofőrt végül a kaposvári rendőrök megállították, és a vezetői engedélyét is elvették tőle. miután a helyszínen megfújt szonda eredménye alapján bebizonyosodott, hogy ittas. A férfi egy korábbi lopás miatt szintén felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt állt. Az ügyészség az idősebb vádlottat fogház-, míg a fiatalabb, visszaesőnek minősülő férfit börtönbüntetésre ítélné, és eltiltanák a közúti járművezetéstől is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!