emberölési kísérlet

2021.09.08. 08:41

Szándékosan ütött el egy gyalogost teherautójával egy férfi Barcsnál

Emberölés kísérletével vádolnak egy 21 éves férfit, aki Barcs közelében szándékosan majdnem halálra gázolt egy az út szélén beszélgető másik férfit.

K.G.

Fotó: Shutterstock

A sofőr a haragosát akarta elütni kisteherautóval, de a rá hasonlító bátyjának ment neki. A vád szerint a fiatal vádlott 2019-ben Barcs mellett lakott együtt lánytestvérével és annak barátjával, akivel egy családi vita miatt megromlott a viszonya. A férfi 2019 szeptemberében otthonának utcájában vezetett egy több mint kéttonnás tehergépkocsit, amikor észrevette az úttest szélén álló és családtagjaival beszélgető sértettet. Mivel a sértett hasonlított öccsére, ezért a vádlott azt hitte, hogy haragosa áll az út mellett. Gázt adott, a járművet a sértett felé kormányozta, majd 52-55 kilométer/órás sebességgel elütötte. A sértett az ütközés erejétől 13 métert repülve az út melletti árokba zuhant, a vádlott pedig autójával egy sóderhalomnak ütközött, a teherkocsi az úttesten keresztben állt meg. Az elgázolt férfinak 12 hét alatt gyógyuló töréses sérülései keletkeztek, azonban a jármű sebességére és tömegére tekintettel életveszélyes, vagy halálos sérüléseket is szenvedhetett volna. A Somogy Megyei Főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában végrehajtandó börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért a vádlottra.

A borítókép illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!