(nem annyira) bátor tett

2021.05.03. 10:37

Szívbeteg és mankós idős embereket vert el a sértett férfi

Beleszállt a vitába, ezért elvert egy 78 éves szívbeteg, és egy 70 éves mankóval járó idős embert.

Sonline

Fotó: Shutterstock

Az ügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a 60 éves férfival szemben, aki egy korábbi vita miatt bántalmazott egy idős házaspárt.

A 78 éves szívbeteg férfi és 70 éves, súlyosan mozgáskorlátozott, csak mankós bottal járni képes felesége, valamint a vádlott édesanyja között 2020 áprilisában szóváltás alakult ki. Az esetről a vádlott is értesült, és másnap megjelent a sértettek házánál azért, hogy megtorolja a történteket. Itt trágár módon bekiabált az idős férfinak, akit – alighogy kilépett az utcára – egyből ütni kezdett, amitől a legyengült fizikai állapotban lévő sértett a földre esett.

 

A vádlott a földön fekvő sértettet is tovább ütötte-rúgta, amit észlelt a sértett felesége és a házban tartózkodó unokája is, akik az idős férfi segítségére siettek. Ennek során a jogos védelmi helyzetben lévő asszony a mankós botjával kis erővel megütötte a vádlottat, míg az unoka megpróbálta hátulról átkarolva elhúzni a férfit. A vádlott azonban kiszabadult az unoka fogásából, és az idős asszony ellen fordult, akit nekilökött a kerítéskapunak, de az erőkifejtéstől maga is elesett, ezután pedig távozott a helyszínről.

 

A sértettek közül az idős férfinak a bántalmazás következtében mellkas és hasfal sérülése, míg feleségének mellkas zúzódása keletkezett, melyek könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülések.

 

Az ügyészség a Barcsi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a büntetett előéletű vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy korábbi felfüggesztett fogházbüntetésének végrehajtását is rendelje el.

 

Képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!