rendőrverés

2018.02.28. 16:35

Jogerősen elítélték a kutasi romanapon verekedőket

– Bánkódni cefetül! – intette a védencét az egyik ügyvéd a folyosón, mire a férfi kényszeredett mosollyal válaszolt, miközben bebocsátásra vártak a másodfokú bíróság elé.

K.G.

Hivatalos személy elleni erőszak miatt miatt öt kutasinak kellett felelni a törvény előtt. Tavaly szeptemberben a helyi művelődési házban tartott romanapon az egyikükkel szemben a rendőrök intézkedni kezdtek, ezután a többi vádlott a rendőrökre támadt, szidalmazták és bántalmazták őket.

– Külföldön dolgozik! – ezt mondták a többiek az ötödrendű vádlottról, aki távol maradt a tárgyalásról. Más vádlottak is dolgoztak Svájcban, Hollandiában, az egyikük erről igazolást nyújtott be a bíróságnak. Mind azt vallották, hogy megbánták a kellően át nem gondolt tettüket.

– Így lesz kis dologból egy nagy ügy, egy köztisztasági szabálysértésből több bűncselekmény – mondta az egyik ügyvéd a bíróság előtt –, ha az eljárás szereplői nem tanúsítanak kellő toleranciát egymás iránt.

Az elsőrendű vádlott ugyanis nyilvános helyen vizelt a buli hevében, emiatt léptek fel ellene a rendőrök. Ezután robbant ki a csetepaté. A harmadrendű vádlott a romanap szervezője volt, aki a elmondása szerint nem is tudta, hogy rendőrségi intézkedés zajlik, csak kirohant a művelődési házból, és a sötétben a felül lévőt, történetesen egy rendőrt megpróbálta lehúzni a rúgkapáló ismerőséről.

A vádlottakat első fokon elítélték már a Nagyatádi Járásbíróságon, zömében felfüggesztett börtönre. Most a Kaposvári Törvényszék kimondta: jelentős tárgyi súlyú, kitartó jellegű bántalmazás történt. Ezért az elsőrendű vádlottat 2 év 6 hónapra, a másodrendűt 3 év 10 hónapra, a harmadrendűt pedig 1 év 7 hónap letöltendő börtönre ítéltek az ügyészi fellebbezéseknek helyt adva. Az ötödrendű vádlottra 120 nap közmunkát szabtak ki. Azért, mert a férfi odahajolt az egyik bilincselő rendőrhöz, és megfenyegette, hogy lesz még civil, akkor elbánnak vele. Később azonban meggondolta magát, és a társai megfékezésében segített a rendőröknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában