állami költségvetési hiány

2020.05.18. 09:15

Körbeszámlázással okozott közel százmilliós kárt a három férfi

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy 43 éves dombóvári férfi és két társa ellen, akik körbeszámlázással okoztak közel százmillió forint kárt az állami költségvetésnek.

K.G.

A vádlott 2017-ben a tényleges gazdasági tevékenységet végző vállalkozása mellett létrehozott egy olyan céget, mellyel az volt a célja, hogy jogosulatlanul általános forgalmi adót igényeljen vissza. A másik két vádlottal további cégeket alkottak, a cégvezetői pozícióba strómanként többségében szerb állampolgárokat vontak be. Ezek a cégek tényleges gazdasági tevékenységet nem végeztek, a székhelyükön nem működtek, a kézbesítési megbízottjuk egy hajléktalan volt, de a könyvelésüket ugyanaz a könyvelő végezte.

A cégek valós gazdasági teljesítés nélkül elkezdtek egymásnak számlákat kibocsátani, illetve befogadni. A vádlott a másik cégek által kiállított, 430 millió forint bruttó értékű hamis számlákat az ügyvezetése alatt álló gazdasági társaság könyvelésébe befogadta, majd azokat az adóbevallásaiban szerepeltette. A két gazdasági évet érintő csalássorozattal 100 millió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.

Az ügyészség mindhárom vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A körbeszámlázást működtető vádlott ellen 6 év börtönt, 5 év közügyektől eltiltást és pénzbüntetés kiszabását, valamint 56 millió forintra vagyonelkobzás elrendelését indítványoztak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában