frissülő cikk

2020.02.10. 15:09

Leállt a komp, késnek a vonatok a viharos szélben

Szünetel a kompközlekedés a Balatonon hétfőn az erős hullámzások miatt. A heves széllökések bőven adtak munkát a megye tűzoltóinak. Vezetékekre, utakra dőlt fákat kellett eltávolítaniuk, több helyen pedig a tetőszerkezeteket tépte fel a szél. A vasúti közlekedésben késésekre lehet számítani, vonatpótló buszok szállítják az utasokat Gyékényesről-Dombóvárra.

Góz Lilla

Forrás: Idokep.hu

Nem közlekedik hétfőn a balatoni komp a viharos szél és az erős hullámzás miatt. A Balatoni Hajózási Zrt. honlapján tájékoztatta az utasokat, hogy Szántódrév és Tihanyrév között szünetel a kompközlekedés.

– Nyugat-Európán már keresztül gázolt egy ciklon, ami hétfőn reggel érte el a Balaton és térségét – mondta el Horváth Ákos, a Siófoki Obszervatórium meteorológusa. Hozzátette: a legerősebb, 75 kilométer per órás széllökések a keleti medencében voltak tapasztalhatóak, a nyugati medence pedig 50 kilométer per órást tapasztalhattak.

– Ennek a viharnak csak a széle érinti a Balatont, nem várható olyan nagy pusztítás, mint egy hete, mikor két napon át 100 kilométer per órás széllökések voltak – jegyezte meg Horváth Ákos. Hozzátette: a mostani vihar sajátossága a hosszan fújó délnyugati szél, ami hatással van a Balaton vízállásra is.

A viharos szél veszélye miatt hétfőn Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Veszprém és Zala megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tűzoltóit kora délutánig közel félszáz helyszínre riasztották. Kidőlt fákhoz, leszakadt ágak miatt kellett vonulniuk a legtöbb esetben. Siófokon kerítésre és háztetőre borult diófát távolítottak el. Hétfőn a délelőtti órákban egy megdőlt fenyőfát vágtak ki a kaposvári Toldi iskola udvarán. A Virág utcában egy családi ház tetejének elemeit tépte fel a szél. Egy 20 méteres fenyő dőlt ki hétfőn délben Nagyatádon, teljesen eltorlaszolta a főutat. A fa eltakarításának idejére teljes útzár volt érvényben. Személyi sérülés szerencsére nem történt.

Késések és szünetelő vonatközlekedés

A vasúti közlekedésben is fennakadásokat okozott a viharos szél. A Mávinform tájékoztatása szerint Jákó-Nagybajom és Somogyszob között egy fa dőlt a vasúti pályára, a két állomás között ideiglenesen szünetelt a vonatközlekedés. A Gyékényesről Dombóvárra tartó személyvonatnak várakoznia kellett. A Máv-Start pótlóbuszokat rendelt az utasok elszállításához. Kaposfüred és Somogyjád között a Fonyódról Kaposvárra tartó személyvonat elé egy nagy méretű fa dőlt a vasúti pályára. A két állomás között nem közlekedtek a vonatok.

Frissítés:

19:20

 

18:00

Az eddigi napi 114,8 km/óra volt, amit 2005-ben Balatonöszödön mért az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ez a rekord nagy valószínűséggel már megdőlt az Oroszágos Meteorológiai Szolgálat Facebookon közzétett információi alapján. A Balaton északi részénél mértek egy 120 kilométeres széllökést is.

https://www.facebook.com/orszagosmeteorologiaiszolgalat/photos/a.234597536616082/2714102098665601/?type=3&theater

17:00

Délután négy óráig 110 esethez riasztották a somogyi tűzoltókat, főleg fakidőléseknél és sérült tetőknél volt szükség a segítségükre. A katasztrófavédők 70 káresetet állítottak helyre, de folyamatosan dolgoznak. A szakembereknek Kaposváron és környékén adta a legtöbb munkát a szélvihar.

16:56

A vihar fákat döntött ki, épületek tetejét bontotta meg a Balatonnál is. Balatonlellén kidőlt egy harmincöt méteres fa a Várszói úton. Siófokon pedig több helyen is leszakadt faágak miatt értesítették a tűzoltókat.

Fotó: Krausz Andrea (likeBalaton.hu)

16:40

A videókon jól látszik hogy Keszthelynél gyakorlatilag elfújta a szél a vizet, míg Siófoknál magasabb a vízállás.

16:02

Ádándnál villanyoszlopot döntött ki az erős szél.

15:55

2020. február 10-én Balatonfűzfőn 158 centiméteres volt a legmagasabb vízállás (február 9-én 112 cm volt a balatoni átlag), Keszthelyen pedig hihetetlenül kicsi: összesen 61 centimétert mutatott a mérce a Országos Vízügyi Hivatal tájékoztatása szerint – olvasható a likeBalaton.hu oldalán.

– 2007. január 18-19-én a Kyrill ciklon miatt Keszthelynél a vízszint 47 centiméteres volt, Balatonfűzfőn pedig 148 cm. A kettő között akkor 101 cm volt a különbség, 2020. február 10-én pedig 97 centiméteres volt a csúcs – mondta a likeBalatonnak Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője.

– A déli, délnyugati szél gerjesztette a Balaton kibillenését, ami annak volt köszönhető, hogy folyamatosan és hosszan fújt a szél. Hosszanti irányban egyre nagyobb hullámok keletkeztek és szó szerint átnyomta a szél nyugatról keletre a Balatont. – Természetesen a légmozgás csökkenésével 2-3 billenéssel helyreáll majd a tó, amit úgy kell elképzelnünk, mint amikor egy tartályhajó billeg jobbra-balra – magyarázta a szóvivő.

Így billent ki a Balaton

A likeBalaton.hu grafikáján jól követhető mi történik most legnagyobb tavunkkal.

Fotó: likebalaton.hu

Az uralkodó szélirány a tóra merőlegesen, északnyugati irányból fúj. A Balaton-felvidék hegyei-völgyei lüktetést idéznek elő a szélben, ami a tavon hirtelen hullámzást, illetve hullámmentes időszakokat okoz. A hullámok szokatlanul meredekek, amit a viszonylag sekély vízmélység, a meder változó mélysége idéz elő. Az eddig legmagasabb hullámokat partközelben 1,82, a meder közepén 1,95 méternek mérték. A hullámok hossza 2-12 méter között mozog.

A szél elcsendesedése után 2 óra szükséges a hullámzás megszűnéséhez.

15:20

A kaposvári Kutyatár telephelyén ez elmúlt héthez hasonlóan most is problémákat okoz az erős szél, ami próbára teszi a sátrakat,épületeket. Látogatási tilalmat rendelt el így a menhely.

15:11

Keszthelynél 51 centiméterrel csökkent, Balatonfűzfőnél 42 centiméterrel emelkedett a tó vízszintje. Az Időkép videóján látható, hogy kibillent a Balaton.

15:50

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában