régen történt

2018.02.25. 11:30

Lezuhant egy Cessna – hat ember vesztette életét

Ezúttal egy 2001 júniusi esetet elevenítünk fel, amikor is Tapsony és Böhönye között lezuhant egy Cessna 210 kisrepülő.

Sonline

A gép hat magyar utasa a helyszínen életét vesztette. A Cessna Zágrábból a Siófok melletti kiüti reptérre tartott. A fedélzeten a két pilóta mellett a Synergon Informatikai Rt. vezetői utaztak haza egy tárgyalásról.

– Az üzletemberek csütörtökön üzleti tárgyalásra indultak Zágrábba, ahonnan feltehetően késve indultak vissza, és mivel a gépnek nem volt éjszakai repülési engedélye, a balatonkiliti légibázisra igyekeztek, hogy onnan a kötelező bejelentkezés után Budaörsön leszállhassanak – írta a 2001. június 16-án a Somogyi Hírlap. – A gép azonban Böhönye környékén 19 óra 56 perckor eltűnt a radarokról. Reggel hét órára sikerült megtalálni a Cessna maradványait.

A Somogyi Hírlap akkor megtudta: az egyik utas mobiltelefonja még az éjszaka folyamán is kicsörgött. A katasztrófavédelmi szolgálat szakemberei azonban hiába kérték a mobilszolgáltatót, hogy a telefon helyének pontos bemérésével segítsenek a katasztrófa helyszínét mielőbb megtalálni, kérésüknek nem tettek eleget.

A Légügyi Igazgatóság kommunikációs igazgatója akkor elmondta: a repülő mintegy háromezer méter magasból zuhant le, darabjai három-négy kilométeres körzetben szóródtak szét, és vélhetően az időjárás okolható a katasztrófáért. A Cessna – amely egyébként nemrég esett át a nagyjavításon egy komolyabb sérülés után – hibájáról nem tudnak, és a pilóta is igen tapasztalt repülő volt, utasszállító gépeket is rendszeresen vezetett.

Egy repülési szakértő véleményét is megkérdezték a balesetről, aki elmondta: a gép feltehetően egy zivatarfelhőbe került. Ez a típusú felhő pedig úgy viselkedik, mint egy nagy erejű robbanás. Előbb akár ezer méterekkel is magasabbra repíti, majd miközben darabokra szaggatja, a mélybe taszítja a gépet.

A szakértő szerint arra nincs magyarázat, hogy a pilóta miért nem kerülte ki az egyébként felismerhető zivatarfelhőt, hiszen azt még a kevésbé tapasztalt pilóták is tudják: egy ilyen felhőn nem lehet élve átjutni. Azt már egy másik forrásból tudták meg, hogy a pilóta engedélyt kért repülési magasságának csökkentésére, ezt követően azonban percek múlva már eltűnt a radarokról.

Túlterhelés okozta a Cessna tragédiáját

A szerencsétlenül járt Cessna roncsaiból a szilárdságtani vizsgálat azt állapította meg, hogy a repülő tragédiáját túlterhelés okozta. A kívülről a repülő szárnyaira nehezedett akkora nyomás, ami miatt darabokra tört.

Időjárási körülmények és vezetési hibák

Több, mint fél év után ért véget a Synergon Rt. a repülőszerencsétlenség ügyében indított vizsgálat. A légügyi hatóság szerint az időjárási körülmények és vezetési hibák egyaránt közrejátszottak a balesetben. A szakértők szerint a tragédia pillanatában nem a pilóta, hanem a cég elnöke ült a kapitányi székben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában