rendőrségi évértékelő

2020.02.12. 19:40

Negyedével kevesebb a bűntény, de sok az ittas sofőr és kerékpáros Somogyban

Nehéz, kihívásokkal teli tavalyi évet zárt a megyei rendőrség. Hogy mi van a statisztika számai mögött, arról Molnár Gábor ezredes, Somogy megyei rendőr-főkapitány tartott sajtótájékoztatót szerdán.

K.G.

Egyetlen gyilkossághoz sem riasztották a somogyi rendőröket, csupán két emberölési kísérlet történt egy év alatt, és mindössze egyetlen autót loptak el a nyári balatoni idegenforgalmi szezonban. Tavaly az országban a 8. legkevesebb bűncselekmény Somogyban történt a megyék között.

– Sokszor felmerül a sajtóban a rendőrségi létszám helyzet és fluktuáció, örömmel tudom közölni, hogy Somogyot ez nem érinti, mert az állomány feltöltöttsége 94 százalék – mondta a főkapitány.

Negyedére esett vissza a bűncselekmények száma egy évtized alatt: míg 2010-ban 20981-et regisztráltak, 2019-ben már csak 4534-et. A 2105-ös 41 százalékos rendőségi felderítettségi mutató 61,6 százalékra javult, a nyomozáseredményesség a 2010-es 32,7 százalékról 77,2 százalékra nőtt. A kiemelt bűncselekmények számában is szembeötlő a javulás. Míg 2011-ban 67 rablás történt, 2019-ben 15 ilyen ügy nyomozását fejezték be. 2013-ban 1603 lakásbetörést követtek el a megyében, míg 2019-ben csupán 235-öt.

Sok teendő van még a közlekedés terén, hangsúlyozta a főkapitány. Egy év alatt 260703 szondát elhasználva 1822 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból. Menetből, civil autóból, s nem előre bejelentett módon mérnek már sebességet az utakon, és a szigor hozott is eredményeket. Mégis Somogyban 2019-ben 17 halálos közúti baleset történt, s a személyi sérüléssel járó balesetek száma minimálisan, 1,4 százalékkal emelkedett. A balesetek okozói, illetve részesei között 8,6 százalékról 13 százalékra nőtt az ittasak száma. Meredeken megemelkedett az ittas kerékpárosok száma, ezért 2020-ra megelőző kampányt szerveznek az utakra a bicikliseknek.

Feszes szolgálat a határon

Nem volt jelentős a kitettség az illegális migráció tekintetében, de feszes szolgálatot kellett ellátni a határnál, fogalmazott Molnár Gábor. Tiltott határátlépés miatt 46 ember ellen kellett intézkedni és 4 embercsempészt fogtak el tavaly. A schengeni határ 2019-es értékelése miatt 48 millió forintos beruházást hajtott végre a rendőrség a somogyi határátkelőhelyen, miközben a határforgalom folyamatosan nőtt. A főkapitány eredményesnek értékelte a nyári idegenforgalmi szezont, szerinte bevált az egész déli partot egyben kezelő műveleti központ. Ennek is köszönhető, hogy a siófoki Petőfi sétányon tavaly nyáron 66 nap alatt nem történt bűncselekmény. Ezzel szemben 2016-os évben még 92 bűntényt rögzítettek ennek a szórakozó centrumnak az 500-800 méteres hosszán, jellemzően lopásokat, garázdaságokat, ám 2019-ben már csak 33-at. A rendőrség sok nyári fesztivált sikerrel biztosított a magyar tengernél. 2017-ben még 21-en fulladtak a Balatonba, 2019-ben 10-en, ez kis emelkedést jelent a 2018-as 8-hoz képest.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában