szép új világ

2018.05.28. 11:30

Nem lesz rendőrőrs a Donnerben, drasztikusan csökkent a bűntények száma

Továbbra is hiányolják a rendőrőrsöt a donneri városrész lakói. Az ügyben 2015-ben aláírásokat is gyűjtöttek, 1700 gyűlt össze.

K.G.

Akkor még Piros Attila volt a somogyi rendőrfőkapitány, ő mobil rendőrőrs létrehozásában látta a megoldást. Ezután rövid ideig élénkülő járőrözést tapasztaltak a helyiek. A napokban azonban újabb panaszokat juttattak el szerkesztőségünkbe. Eszerint egyes családok tavasszal újra az utcára települtek. Sokszor nem engedik el a járókelőket, beszólogatnak, némelykor az úttestre kell menni a járdáról a gyalogosoknak emiatt.

Az érintett városrészben a kaposvári rendőrkapitányság kellő mértékben biztosít a rendőri jelenlétet, válaszolta a felvetésre a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Bakó Zsuzsanna sajtóreferens válaszában kifejtette, hogy szerintük mind a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, mind a kaposvári rendőrkapitányság folyamatosan ellenőrzi és értékeli a városrész bűncselekményi adatait, amely alapján egyértelműen megállapítható, hogy 2010 óta a bűncselekmények számában radikális csökkenés tapasztalható.

A rendőrség közterületi jelenlétének biztosításában nemcsak a kaposvári rendőrkapitányság, hanem a Készenléti Rendőrség is részt vesz. A hatóság továbbra is kiemelt feladatának tekinti az ott élők szubjektív biztonságérzetének megtartását, az azonnali reagálást, a bűncselekményekkel és szabálysértésekkel szemben történő szakszerű rendőri fellépést, valamint a körzeti megbízottakon keresztül a folyamatos kapcsolattartást a lakókkal. Mindezeket figyelembe véve a szóban forgó területen jelenleg semmi nem indokolja más jellegű rendőri jelenlét kialakítását, biztosítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában