nagyatád

2019.10.03. 09:16

Orr- és ujjtörés: hónapokon keresztül bántalmazta élettársát

Minősített kapcsolati erőszak miatt emelt vádat a Nagyatádi Járási Ügyészség egy 27 éves férfival szemben, aki rendszeresen bántalmazta élettársát otthon.

Sonline

erőszak, ököl, verekedés, nő

A vádlott 2018 szeptemberében költözött a sértett nagyatádi házába, kapcsolatuk azonban nem alakult jól, gyakoriak voltak köztük a veszekedések. 2019 januárja és márciusa között a férfi és élettársa vitái már rendszeresen tettlegességig fajultak, amelyek során a vádlott több alkalommal ittasan megverte a nőt, akinek olykor nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket is okozott.

A férfi először a nő orrát törte el, majd egy hónappal később a veszekedésük alatt az ágyban fekvő élettárs arcát ütötte meg többször ököllel. A bántalmazások eldurvultak, így 2019 márciusában egy konyhában történt vita során testszerte megütötte és megrúgta a nőt, akinek pár nappal később a bal kezét olyan erővel szorította meg, hogy az egyik ujja eltörött.

A március óta letartóztatásban lévő férfit az ügyészi indítványnak megfelelően a Nagyatádi Járásbíróság előkészítő ülésen 2 évi és 2 hónapi börtönbüntetésre ítélte, valamint 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában