döbbenetes bűneset

2018.03.22. 14:09

Pad darabkát lopott a somogysárdi mestertolvaj

Ha bűnözésnek volna Darwin-díja, most egy somogysárdi férfi lenne a jelöltünk. Előbb egy pincetetőt lopott, de azt visszaadta, mikor a tulajdonos visszakérte. Majd széttört egy padot, hogy elvigye belőle a fémet. Azt gondosan elásta, és végig nem jutott eszébe, hogy vajon látták-e az arcát. Döbbenet, de igen...

Sonline

A gyanú szerint 2018. március 18. és március 21. között akkor még ismeretlen tettes az egyik somogysárdi borospince szegekkel rögzített alumínium tetejét kézzel lefeszegette, majd ezt követően a szomszédos ingatlan teraszán lévő padot is széttörte, hogy fém alkatrészeit eltulajdonítsa.

A beszerzett adatok alapján a nyomozók látókörébe került egy 24 éves helyi lakos, akit elfogtak, a Nagybajomi Rendőrőrsre előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki. S. Balázs a bűncselekmény elkövetését elismerte, és elmondta, hogy az alumíniumlemezt a tulajdonos kérésére, aki miután észrevette, hogy azt el akarja vinni, visszaadta, a pad darabjait pedig későbbi értékesítés miatt elrejtette, amit a rendőrök megtaláltak és lefoglaltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában