gyilkossági kísérlet

2019.01.04. 13:34

Rágyújtotta két hajléktalan társára a tákolmányt

Kaposvár külterületén csütörtökön az esti órákban ismeretlen elkövető három, hajléktalanok által fadarabokból és nylonból összerakott építményt gyújtott fel.

Sonline

A tűz közvetlen közelében élők észleleték a lángokat, felébresztették az egyik építményben alvó nőt és férfit, majd eloltották tüzet. A rendőrök a tanúkutatás és a helyszíni szemle során beszerzett információk alapján feltételezett elkövetőként azonosították a szintén lakcím nélküli 37 éves B. Lajost, akit az elkövetéstől számított négy órán belül a helyszín közelében elfogtak, majd előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra.

Tekintettel arra, hogy fennállt a lehetősége annak, hogy az álmukból felkeltett sértettek életüket vesztik a lángokban, a nyomozók a feltételezett elkövetőt – őrizetbe vétele mellett – több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését, tettét részben ittasságával, részben azzal magyarázta, hogy mindenkiből elege volt.

 

Képünk csak illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában