segítség

2020.03.04. 09:34

Szomszédjait zaklatta az idős nő, aki pszichiátria kezelésre szorult

A Somogy Megyei Főügyészség közjogi szakága pert indított egy idős asszony gondnokság alá helyezése iránt, mert ő nem látta be, hogy segítségre van szüksége, és megnehezítette a társasházban élők életét is.

K. G.

Az egyedül élő asszony hosszabb ideje küzd pszichés megbetegedéssel, mely ugyan orvosi úton kezelhető, azonban az alperes a gyógykezelést több esetben visszautasította, pszichiátria kezelésen is csak alkalomszerűen jelent meg. Külső segítséget egyáltalán nem fogadott el, ezért a gyámhatóság az egészségügyi állapotát érintő döntések meghozatalához támogatót sem tudott kirendelni mellé.

A lakókörnyezetében élők mindennapjait indulatos viselkedésével tette próbára, több szomszédját is zaklatta. Emiatt ellene több büntetőeljárás indult, melyeket azonban büntethetőséget kizáró ok miatt meg kellett szüntetni.

A Somogy Megyei Főügyészség Közjogi Szakága a nő érdekében, és a lakóközösség védelmében keresetet terjesztett elő az idős asszony gondnokság alá helyezése iránt azzal, hogy a bíróság a cselekvőképességét az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása ügyében korlátozza. Ebben az esetben az asszony helyett kizárólag gondnoka hozhat az orvosi kezelésével, illetőleg annak visszautasításával kapcsolatos döntéseket. A járásbíróság a keresetnek helyt adott, az ítélet első fokon jogerőre emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában