fotók

2020.02.11. 17:20

Viharon túl kárrendezésen innen: pörögnek a biztosítók a szél miatt

Több száz káresetet jelentettek be a biztosítók felé a hétfői és a múlt heti viharos széllökések miatt Somogyban. A tetőszerkezetek sérültek, de volt olyan eset is, mikor az ajtót tépte ki a szél tokostul. Gigében a faluház zsindelydarabjait az udvaron találták meg.

Góz Lilla

Eltűnt a tűzfala egy kiskorpádi háznak. A hétfői szélviharban óriási robajra lettek figyelmesek Horváthék.

– Teljesen kidőlt a ház eleje, nagy szerencsénk, hogy a gyerekek nem játszottak a ház előtt és nem történt nagyobb baj – mondta el Horváth Zsolt. Segítségükre kedden az önkormányzat sietett, egy külső vállalkozót kértek fel a javításra. Kedden délután beállványozták a ház elejét és a napokban visszakerülnek a halmokban álló téglák és egy megrepedt gerendát is kicserélnek.

Pár kilométerrel arrébb Gigében is pusztított a viharos erejű szél. A közmunkások a kultúrház tetejének bitumenes zsindely darabjait szedték össze.

– A kultúrház lapos tetejének darabjait tépte meg a szél és beterítette az udvart kedd reggelre, még a betontalpakon álló villámhárító rendszert is lelógatta, szerencsére nem történt baleset – mondta el Bálint Ildikó, Gige polgármestere. A károkat bejelentették kedden reggel a biztosítónak.

– Öt éve újítottuk fel a kultúrház tetejét, a mostani kár közel fél millió forintra tehető – jegyezte meg a polgármester. Nem csak ez az épület sérült, a falu református templomának tetejét is megszabdalta a szél.

– Két munkanap, vagy 48 órája van bejelenteni a viharkárokat a magánszemélyeknek, cégeknek és önkormányzatoknak, ezt megtehetik a biztosítók erre kialakított felületén, emailben vagy telefonon is – mondta el Szabó Károly Attila, a Somogy Bróker Biztosítási Alkusz Kft. területi képviselője. Csak kedd délelőtt 15 önkormányzat jelezte már felé, hogy a szél miatt milyen viharkárok jelentkeztek településeiken.

– Leginkább sérült tetők, kidőlt fák okozta károkról van tudomásom, de volt olyan falu is, ahol az ajtót tokostul tépte ki a szél – sorolta Szabó Károly Attila. Megjegyezte: javasolják ügyfeleiknek, hogy ne csak lakóingatlanjukra kössenek biztosítást, hanem a melléképületre, garázsra is.

Fotózzuk a károkat és várjuk a szakértőt

Már az előző hét viharai miatt közel tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz országszerte. A Magyar Biztosítók Szövetsége úgy számol, hogy a következő hetekben akár egymilliárd forintot is kifizethetnek, így a az idei február a biztosítók számára olyan lehet, mint amilyen más években a május és augusztus közötti viharszezon. A szövetség arra kéri az ügyfeleket, ha valaki viharkárt szenved el, akkor mindent fényképezzen le és abban a pár napban, amíg ki nem érkeznek a szakemberek a kárszemlét elvégezni, csak a legszükségesebb állagmegóvási munkákat végezzék el. A kisebb összegű károkat már néhány napon belül megtérítik. Somogyban eddig a viharos időjárás miatt több száz bejelentés érkezett a biztosítókhoz, amelynek értéke az előrejelzések szerint a százmillió forintot is meghaladhatja. Magyarországon egyébként a több mint négymillió hazai lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában