Siófok sajátos helyet foglal el a tavi települések sorában. A 19. században a veszprémi káptalan tulajdonát képezte és felfutását a déli vaspálya megépülésének köszönheti.
A modern és fiatalos pezsgés mellett Siófok másik arca is feltárul azok előtt, akik a strandokról bemerészkednek a belvárosba. A Balaton-part legnagyobb városa meglepően gazdag épített örökséggel rendelkezik, az impozáns villák falai izgalmas történeteket
Miközben 2014-ben 70 millió forint volt a strandok jegyárbevétele, csak a reklám- és marketingcélú kiadások megközelítették a 200 millió forintot 2014-ben a Siófok Holdingot vezető, strandokat fenntartó Balaton-parti Kft.-nél. Ez is kiderül az önkormányza
Kapolyon se jelzi tábla, hogy melyik házban élt gyerekkorában Kádár János, a képviselő-testület friss döntése értelmében Siófokon se kerül ki a Thanhoffer-villára a Horthy-emléktábla.
– Nyíltan fölvállaljuk: nem értünk egyet az emléktáblával – bocsátja előre Németh Zsolt, a siófoki roma nemzetiségi önkormányzat elnöke, a rendhagyó történelemóra ötletgazdája; filmvetítés és történészi előadás Horthyról, mielőtt a siófoki kép