Egy filippínó asszony kálváriája

Várnunk kell, míg lecsepeg az infúzió, talán, ha tíz percet késik, ám amikor megjelenik, az ember nem is mondaná meg róla, hogy beteg. Méghozzá több mint három esztendeje: 2003 szeptemberében került a mosdósi kórházba, miután egy igen ritka tüdőbetegséget diagnosztizáltak nála.
Tóth Nenita számára Magyarország szinte egyet jelent a somogyi faluval, pontosabban az ottani kórházzal. A Fülöp-szigeteki asszony hat éve, a manilai bazársoron, a Baklarán ismerkedett meg magyar férjével, aki Malajziában dolgozott és vízumát megújítani utazott át a szigetekre.
– Nálunk minden turista előbb-utóbb a Baklarán köt ki – emlékezett vissza az első találkozásra Tóth Nenita –, ahol mindenféle helyi csecsebecsét árulnak. A kofák persze megpróbálják átverni az idegeneket, én viszont nem engedtem, hogy az ismeretelen, ám jóképű európait is csőbe húzzák. Segítettem neki vásárolni, alkudni, s közben összebarátkoztunk.
A barátságból aztán szerelem, majd házasság lett, így szinte természetes volt, hogy amikor férje küldetése letelt – ennek már négy éve –, Tóth Nenita is repülőre szállt vele Magyarország felé: otthagyta családját, barátait Santa Cruz Lagunában, s követte élete párját Zalaszentbalázsra.
– Szinte azonnal beteg lettem – folytatta Tóth Nenita, aki a két ország hatalmas éghajlati, hőmérsékleti különbségeinek tulajdonítja rossz sorsát. Úgy véli, megfázott, s így kezdődött kálváriája, ám a meghűlés vélhetően csak felgyorsította a folyamatot.
Két évvel ezelőtt úgy tűnt, meggyógyult, hazamehetett, s néhány hónapig jól is érezte magát. Olyannyira, hogy terhes lett: kislánya, Dorina 19 hónappal ezelőtt látott napvilágot.