Közélet

2006.10.13. 16:39

TRAGÉDIA: erdészt lőtt le a vadász

A Sefag kerületvezető erdésze volt az a 39 éves kaposvári férfi, akit szerda kora este Jákó mellett ért halálos lövés vadászat közben. A tragikus találatot egy 33 éves nagybajomi vadász adta le egy magaslesről.

Fábos Erika

Úgy tudjuk, abban a hiszemben lőtt, hogy vaddisznót lát. A kaposvári férfi, aki vendégvadászként tartózkodott a területen, a helyszínen életét vesztette.
Kokas Sándor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: szakértők bevonásával próbálják tisztázni a tragédia részleteit. Azt kell például kideríteni, hogy a vadászok tudtak-e róla, hogy egymás közelében vannak és az is kérdés, hogy a lesen tartózkodó bajomi férfi biztosan meggyőződött-e arról, hogy vadat lát, mielőtt elsütötte a fegyverét.
Miközben a rendőrség vizsgálódik, a helybéli vadászok találgatnak. A Jákó és környéke Turul Vadásztársaság tíz éve alakult és hatezer hektáron gazdálkodik, amin harminc vadászati kerület van. A beíró könyv - amit arra használnak a vadászok, hogy vadászat előtt rögzítik benne melyik kerületben tartózkodnak - arról tanúskodik, hogy a két férfinak két különböző kerületben kellett volna lennie. A szerencsétlenül járt kaposvári vadász azonban nem a kijelölt helyen tartózkodott. Ráadásul - a jákói vadászok elmondása szerint - a találatból, ami az áldozatot érte, arra lehet következtetni, hogy nem állt, hanem térdelt, vagy guggolt, amikor megsebesült. Az a kukoricás ugyanis, amiben tartózkodott az emberi magasságnál alacsonyabb, tehát onnan ki kellett volna látsszon. A baleset este negyed hét körül történt, amikor már szürkület van, de még távcső nélkül is pontosan lehet látni.

Halálos vadászbalesetek Somogyban

Hat évvel ezelőtt történt utoljára halálos vadászbaleset Somogyban. 2000. decemberében Segesd környékén egy szegedi vadászt lőtt le egy osztrák férfi. 1998-ban Öreglak és Nikla között fonyódi vadászok sebesítették meg halálosan az egyik fiatalabb társukat. 1997 novemberében pedig Vése környékén egy hajtás során történt halálos baleset.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!