Közélet

2006.11.06. 09:42

Második vágány, emeletes vonat

Akár a közeljövőben menetrendbe állhatnak az olyan emeletes vonatok, amilyenhez hasonlót tesztelhettek az utasok a Balaton déli partján.

Fónai Imre

A szerelvény a Déli pályaudvarról a déli órákban indult Nagykanizsára, majd este vissza a fővárosba. Tetszést aratott az utasok körében az első ránézésre űrjárműre emlékeztető, felül lekerekített formájú szerelvény, melyen minden gombnyomásra működik. Minden leszálló utas azt mondta, szívesen venné, ha ilyen korszerű szerelvények közlekednének – persze csak ha ez nem járna együtt a viteldíj emelkedésével.

A távolabbi jövőről a Balaton Fejlesztési Tanács legutóbbi siófoki ülésén esett szó. Regionális balatoni közlekedési szövetség létrehozását, ezzel együtt a menetrendek összehangolását és tóparti körvasutat javasol a tanács megrendelésére készült közlekedés-fejlesztési tanulmány.

Második vágányok építésével kívánják gyorsítani a vonatközlekedést a déli parton, míg a tó körbeutazhatóságának egyik feltétele a lepsényi elágazó kialakítása. Fontosnak tartják a sármelléki repülőtér közúti és vasúti elérhetőségének a fejlesztését. Ezzel együtt megvizsgálandó: milyen szerepet tölthet be a légi turizmusban a Balaton keleti medencéjének két reptere, a kiliti és a szentkirályszabadjai. Előbbinek először is hosszú távra is biztonságos működtetőt kell találni, hiszen idén nem működött. Mint ismert, Siófok és Ságvár önkormányzata kérte a létesítmény tulajdonjogát.

Ismét felvetődött a régi probléma: míg a régió közlekedését jelentősen javítja a lassan elkészülő M7-es autópálya, addig továbbra is megoldatlan a magyar tenger megközelítése északi irányból. Ezen az M9-es Balatonszentgyörgy-Zalaegerszeg-Bécs összeköttetése javíthatna. Délről pedig a 67-es út forgalmának gyorsítása kívánatos, amit a településeket elkerülő szakaszokkal lehetne megoldani. Természetesen kiemelt fontosságúnak tartja a tanulmány a második balatoni kompátkelő mielőbbi megépítését is, Fonyód és Badacsony között.

Déli vasút 1861-től

A Balaton déli partjának települései a déli vasút 1861-es megépülésének köszönhetik fürdőkultúrájuk fellendülését. Ezt követően épültek sorra a villák, szállodák. Vasúton érkezett a Balatonhoz a fürdőzők tömege. Széchenyi István álma valósult ezzel meg; a közlekedés fejlesztését tűzte ki célul, mely a Balatonnál a turizmus fellendülését is szolgálta.

-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!