Közélet

2007.01.31. 08:13

Jutalomból mennek moziba

A megyében egyedüliként, két évvel ezelőtt, HEFOP pályázati támogatással kezdett működni a kaposfői cigány tanoda. Az idén másodszor is elnyerték a támogatást, a kapott pénzből húsz hónapon keresztül működhetnek.

F. Szarka Ágnes

Cigány tanodaként indultak, de ma már minden hátrányos helyzetű, tanulmányi nehézségekkel küzdő, segítségre szoruló gyerek ide jár délutáni foglalkozásra.
 
- Tizenhárom gyerek után kapjuk a támogatást- mondta Somos László plébános.- Ezzel szemben a két, plébániánkhoz tartozó pedagógusunk ötvenhat gyerekkel foglalkozik. Sikerült elérnünk, hogy az általános iskolában a hozzánk járó diákok között nem volt évismétlő és a pedagógusoktól tudjuk, hogy a magatartásuk is javult. A gyerekek szintjéről próbálunk meg elindulni és arra építkezni - tette hozzá a plébános.- Állandó kapcsolatban vagyunk a szülőkkel, tudjuk honnan jöttek, milyen a családi háttér. Ez nem napköziotthonos vagy tanulószobai foglalkozás. Az igaz, hogy a leckét meg kell írni, tanulni, de ennél sokkal több mindennel foglalkozunk. Kulturális programjaink vannak, minden pénteken cigány táncház.

 Somos László plébános szerint ezek a gyerekek sokkal több odafigyelést, szeretetet igényelnek.
- A napközben a jó cselekedetekért pontokat kapnak, itt a jutalom a mozilátogatás, de a legfontosabb a szeretet. Ha érzik a feléjük áradó szeretetet könnyebben megnyílnak a pedagógus, a felnőtt iránt. Ugyanazokat az esélyeket kell nekik megteremteni mint azoknak a társaiknak, akik problémamentesen végzik el az iskolát.

Ezek is érdekelhetik