Közélet

2007.02.12. 08:17

Beköltöztek a fecskék

Több mint egymilliárd forintnyi beruházással, munkahelyekkel és új lakókkal gazdagodott Hetes.

F. Szarka Ágnes

– Hetes időt spórolt és előzött. Nem várt arra, hogy  egyszer majd részt vehessen egy szennyvízprogramba, hanem megkereste a saját lehetőségeit – mondta Kolber István államtitkár a szennyvíztisztító átadásán. – Csombárd és Hetes összefogása példa értékű.
A környezetvédelmi beruházás 1,1 milliárd forintba került. A szennyvíztisztítót a két falu üzemelteti, ezzel munkahelyeket tudnak teremteni.  A szennyvíztisztító kivitelezője a spanyol ETS Zrt. volt.

Walden Fernandez Lobo, a spanyol nagykövetség kereskedelmi attaséja azt mondta: a szennyvíztisztítótelep példa arra, hogy miként lehet a magyar és a spanyol gazdasági kapcsolatokat fejleszteni.

– A lakópark program megvalósítását is befolyásolta a szennyvíztisztító elkészülése. Az építkezési projekthez több mint 62 millió forintot nyertünk – mondta Ádám László hetesi polgármester. – Ezt a pénzt támogatás formájában szétosztjuk az itt letelepedni szándékozók között. Három programcsomagot dolgoztunk ki. Az egyik a referencia projekt, ahol a beruházók saját kockázatukra építették meg a házakat, a másik a fecske, a harmadik az ifjúsági lakóház program. Ez utóbbi kettőből készültek el az első házak. A jövőben még harminc lakás építünk.

Új otthonra leltek

Aponyi Géza és család költözött elsőként. Azt mondta, hogy egy másfél szobás panellakásból váltottak át a hetven négyzetméteres hetesi házba. Az egyik szempont az volt, hogy két és fél éves kislányuk tiszta levegőn, nagy udvarban nőjön fel. A férj Kaposmérőben, a feleség a megyeszékhelyen dolgozik. A munkába jutás egy kicsit nehezebb lesz, de az új ház érdekében még ezt is vállalták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!