Közélet

2007.02.16. 10:27

Drogtesztet a rendőrautókba

Lassan a drogtesztet is rendszeresíteni kell a közúti ellenőrzést végző rendőröknek, nem csak az alkoholszondát.

Fónai Imre

Néhány napon belül két alkalommal is kábítószertől bódult autós társaságot állítottak meg a siófoki rendőrök; a tizen- és huszonéves helybéli fiatalok az ilyenkor kihalt Balaton-parton szívtak el néhány füves cigarettát, majd autóba ültek. A drogteszt azt igazolta, hogy a sofőrök is fogyasztottak a szerből. A minap Kaposváron is lebukott két huszonéves, ugyancsak közúti ellenőrzés során; egyiküknél kis zacskóban marihuána-származékok voltak. Esetükben is igazolta a későbbi drogteszt: füveztek az autóban.

– A Balaton-part és a megyeszékhely közel azonos veszélyforrásokat rejt azzal a különbséggel, hogy a Balatonnál különösen a nyári szezonban vannak kitéve a fiatalok annak, hogy elcsábulnak és kipróbálják a drogot – mondta Jakodáné Jendrek Zsuzsanna addiktológus szakértő. – Azt szoktam azonban mondani, hogy a téli hónapokban fel lehet vértezni úgy a fiatalokat, ha erős a szülői háttér, hogy ellen tudjanak állni a csábításnak.

Átfogó országos vizsgálat utoljára 2002-ben készült, e szerint a fiatalok 13 százaléka került kapcsolatba valamely formában a kábítószerrel. Kaposváron tavaly is készült felmérés a 13-21 évesek körében, ezer fős minta alapján. Ez azt mutatja, hogy a fiatalok 18 százaléka érintett. Budapesten ennél is jóval nagyobb, közel 30 százalékos az arány...

A rendőrség civil szervezetek bevonásával évekkel ezelőtt indította el a DADA névre keresztelt megelőző, felvilágosító programot. Ez mára mintha kifulladóban volna. Lengyel Róbert siófoki rendőrkapitány azt mondta: – A DADA-program jó kiindulási alap, de tovább kell fejleszteni és mi most éppen ezen vagyunk. Minél több iskolába, minél több gyermekhez eljutó felvilágosítást tartanánk hasznosnak.

Olcsó a marihuána

A diszkódrognak ismert ecstasy mellett a marihuána a fiatalok kedvelt bódító szere, már csak azért is, mert olcsó: grammja egy-két ezer forint. A gazdagabb réteg szere a kokain, hiszen ennek az ára tízezer forintnál kezdődik grammonként. Somogyban egyébként a Balaton-part és Kaposvár mellett a délvidék is veszélyeztetett terület a kishatár-forgalom miatt; déli szomszédunknál ugyanis bizonyos mennyiség alatt megengedett a kábítószer birtoklása.


A Somogy megyei polgárőr szövetség drogtáskájával a szülőket szólítja meg, hogy könnyebben felismerjék, ha gyermekük ilyen helyzetbe kerül. – A drogmaketteket tartalmazó táskában fellelhető a ma árusított valamennyi kábítószer mintája és a fogyasztáshoz használt eszközök – magyarázta Szablics István, a polgárőr szövetség elnöke. – Járjuk vele az iskolákat, rendszeresen hívnak bennünket szülői értekezletekre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!