Közélet

2007.02.19. 13:21

Fűnyíró a földhivatalokban

Lapunk birtokába jutott információk szerint a központi leépítés hatására Somogyban 24 földhivatali dolgozót tesznek az utcára. A változás alapjaiban megrengeti a szervezet tevékenységét, egyesek szerint az összeomlás szélére juthat.

Harsányi Miklós

A földmérési és távérzékelési intézettől 13 dolgozót küldenek el, az ország földhivatalaiból 387 szakembertől köszönnek el. Somogyban 179 alkalmazottja van a hat földhivatalnak és a megyei központnak; közülük 24-nek heteken belül megszűnik az állása. A somogyi listát állítólag február 28-án hozzák nyilvánosságra.

– Az ügyfelek nagy árat fizetnek a kormányzat döntése miatt – közölte a Somogyi Hírlappal Schielt Gyula, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) megyei földhivatali titkára. – Somogyot mindez duplán érinti. Az országos átlagnál nagyobb mértékben, a dolgozók 13 százalékát sújtja a leépítés.

Nagy port vert fel az ügy, a földhivatalokban máris megindult a találgatás. Az biztos: a 24 nem a somogyiak szerencseszáma, hiszen tavaly is épp ennyi embertől váltak meg a hivatalok. Az MKKSZ elnöke szerint 2006-ban elsősorban nyugdíjazással, illetve a prémium évüket betöltő alkalmazottak leépítésével oldották meg a feladatot. Mélységes felháborodást váltott ki az elképzelés most is, mivel magasan képzett, jól terhelhető emberek kerülnek az utcára. Hírek szerint nagy részük 30-40 éves, a csapat közel fele diplomás.

Súlyozzák a munkát

– Kinek az érdeke, hogy tönkretegyék a földhivatalokat? – tette fel a kérdést az egyik dolgozó, aki szerint "lefejezik a szervezetet". Azt mondta: az összeomlás szélére kerülhet a hivatal, ha a folyamatot nem sikerül megállítani. A neve elhallgatását kérő szakember szerint a jövőben kénytelen-kelletlen súlyozzák a feladatokat. Bizonyos munkát jóval lassabban végeznek el.

– Szerintem a döntéshozóknak halvány fogalma sincs arról, hogy mihez kezdünk a leépítés utáni napokban, hetekben – folytatta Schielt Gyula. – A 30 napos ügyintézési határidő már jelenleg is csak túlmunkával tartható Somogyban. Az egyik kirendeltségen például reggel fél hétkor kezdik a műszakot. Ezután értelemszerűen nagyobb teher hárul a csapatra. Az is előfordulhat, hogy az ügyintézési határidő 30-ról 90 napra emelkedik.

Biztosítják az elégséges szolgáltatást

Országos figyelmeztető sztrájkot készítettek elő szerdára a közszférában dolgozók, a kormány tíz százalékos leépítési terve ellen tiltakoznak. A földhivatalok is csatlakoznak a demonstrációhoz, amit a megyei földhivatal vezetése tudomásul vett. Schielt Gyula azt mondta: az elégséges szolgáltatást – egyebek mellett a beadványok átvételét és a széljegyzést – a két órás demonstráció alatt is biztosítják.

Schielt Gyula hozzátette: a leépítés már csak azért is döbbenetes, mivel a kormányzat a hivatalok működéséhez egy fillér támogatást sem nyújt. – Az adatszolgáltatásból és más egyéb tevékenységből származó bevételünkből működünk – tette hozzá. – Ebből fizetjük a dolgozók munkabérét, a tb-t, a villany- és a gázszámlát, sőt, a központi költségvetésbe évente még 70 millió forintot utalunk át. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!