Közélet

2007.02.09. 10:20

Országos lánybemutató

Országos turnéján Kaposvárt és Nagyatádot is útba ejti a Cotton Club Singers. A népszerű formáció új felállásban mutatja be a Szabad a szving című albumát.

Meiszterics Eszter

Országos leánybemutató turnéra indul jövő héten a Cotton Club Singers. A sikeres páros, László Boldizsár és Fehér Gábor mellett ezúttal azonban nem a megszokott formáció lép színpadra. Szűcs Gabi és Kozma Orsi szólóban folytatják karrierjüket, így nemrég két új hölgy csatlakozott a kvartetthez.

Mezőfi Gabi öt éven át játszott musicalekben Németországban, Bartus Patrícia pedig a Magyar Színház társulatának a tagja és a Bergendy Szalonzenekarban láthattuk korábban.

A csapat, mely az elmúlt tizennégy évben számos ismert dalt dolgozott át, ezúttal olyan slágereket mutat be, mint a KFT Afrika című zenéje vagy Friderika egykori népszerű slágere: a Kinek mondjam el vétkeimet? című szomorkás dal. A koncertkörúton felcsendül majd a Moulen Rouge című film egyik fergeteges betétdala, valamint Mezőfi Gabi eleveníti fel a dzsessz nagyasszonyának, Aretha Franklinnek egy-egy slágerét.
A Cotton Club Singers fergeteges premier koncertjét követően az egész országban bemutatja új albumát, így április 5-én a kaposvári Csiky Gergely Színpadon is koncertet adnak, március 21-én pedig Nagyatádon lépnek színpadra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!