2007.03.08. 08:28
Csak erőszakkal mennek el helyiségükből a nyugdíjasok
A segesdi képviselőtestületnek írt panaszlevelet a helyi Derűs Alkony Nyugdíjas klub, mivel a 10 éves klubot a Művelődési Ház új vezetője arra kérte, az intézményben eddig használt helyiségből pakoljanak ki.
– A Művelődési Ház új, február elsején kinevezett vezetője azt közölte: ki kell pakolnunk a klubhelyiségből, mert kell a hely más, még meg sem alakult kluboknak, a holminkat pedig a színpad mögött és a volt TSZ irodán helyezhetjük el, ami lényegében romokban van. Lehetőséget nem adott a dolog megbeszélésére, a klub előtt pedig csak többszöri hívásra mondta el a terveit- mondta Baranyai Lajosné klubevezető, aki hozzátette:a vitatott klubhelyiséget eddig sem csak ők használták, három másik szervezet is ott tartotta összejöveteleit.Szívesen megosztották a teremben lévő bútorzatot, eszközöket, poharakat, de nyilvános használatra nem szeretnék felajánlani tulajdonukat.
A testületi ülés után a művelődési ház bejáratának zárait kicserélték, a kulcs az új igazgatónőnél van.
– Taszárról kaptunk szekrényeket, székeket, magunk vásároltunk poharakat, edényeket, van tévénk, videónk, amit a táncok tanulásához használunk.A fellépő ruháink több százezer forintot érnek, és rendszeresen szükségünk van próbálási lehetőségre is.
Ivelics Jánosné az új igazgató azt mondta, tiszteli a klubot s a klubtagokat, de szükség van a nyugdíjasok által használt helyiségre is ahhoz, hogy az intézményben aktív kulturális élet folyhasson.
A testületi ülésen kiderült: a képviselők többsége hivatalosan nem tudott a frissen kinevezett intézményvezető intézkedéséről, s nem is értenek egyet ezzel a hozzáállással: szükség van változtatásokra a Művelődési Házban,de nem egy működő csoportot kell szétverni az esetlegesen szerveződő újak kedvéért.
Bencze Imre polgármester azt a kérdést tette fel, kié a művelődési ház: a falué, vagy a nyugdíjas klubé? – Az elmúlt öt évben én magam is többször próbáltam, de nem tudtam rendezvényt szervezni az intézményben, mert a nyugdíjas klub vezetője és a lánya magánál tartotta a kulcsot, s csak az mehetett oda, akit ők szívesen láttak. Egy ilyen falunak, mint Segesd, két kitörési pontja van, az oktatás és a művelődés. Ez utóbbira leginkább a Művelődési Ház alkalmas, normális körülmények között. Persze, hogy most senki nem akarja használni azt a intézményt, hiszen szinte bejutni sem lehet.
Az önkormányzat az épület kisebb felújítását, rendbe tételét tervezi s azt szeretnénk, ha fellendülne a kulturális élet. Nem egy klubnak van Művelődési Háza, hanem a falunak, de ez nem jelenti azt, hogy ne tartanánk tiszteletben az idősek tevékenységét. Meg kell beszélni, mi a megoldás. A nyugdíjasok azt mondták, csak erőszakkal hagyják el a megszokott helyüket. Baranyai Lajosné hozzátette: ha nem így kezdi az ismerkedést az új vezető akkor a legnagyobb segítsége pont az idősek klubja lett volna. - A klub március 17-én ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. Szebb ajándékot vártunk – mondta.