Közélet

2007.03.12. 08:29

Határtalan jogsértések

Kétszer annyi jogsértő cselekményt fedtek fel a határőrök a déli határszélen 2006-ban, mint az azt megelőző évben – közölték a pécsi határőr igazgatóságon.

Nagy László

A mintegy háromezer felfedett jogsértés 93 százaléka szabálysértés, míg 7 százaléka bűncselekmény volt. A jogsértő cselekményeket 33 ország állampolgárai követték el. Az elkövetők legnagyobb számban magyar, kisebb mértékben horvát, román, bosznia-hercegovinai és szerbiai állampolgárok voltak.

205 alkalommal kezdeményeztek büntetőeljárást, amely a korábbi évhez képest 99 százalékos növekedést mutat. Nyolcvankilenc körözött személy, 17 okmány és egy jármű akadt fenn az ellenőrzéseken. A legtöbb nyomozást a beutazási és itt tartózkodási tilalom megsértése miatt kellett elrendelni, de közokirat hamisítás és fegyvercsempészet is adott munkát a határőrség nyomozóinak.

dén a szerb, montenegrói, bosznia-hercegovinai állampolgárok által elkövetett útiokmányok, vízumok, tartózkodási engedélyek hamisításának gyakoribbá válására számítanak. Románia Európai Unióhoz való csatlakozását követően pedig arra, hogy csökkeni fog a beutazási és tartózkodási tilalom miatt elrendelt nyomozások, a beutazási és tartózkodási tilalom elrendelések, illetve a külföldiek rendészetével kapcsolatos szabálysértések száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!