2007.03.21. 21:09
Somogyban már zászlót bontottak a kisgazdák
Kisgazda Polgári Szövetség néven Somogyban is szervezi bázisát a legújabb kisgazda párt.
Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség országos elnöke szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: ez nem egy a sok közül, hanem egy olyan keresztény és nemzeti érzelmű politikai szervezet lesz, amelyik minden, a polgári oldal egységéért tenni akaró kisgazdát tömöríteni tud.
Mint mondta, az elszegényedő vidéki emberek érdekét szeretnék védeni, mivel jelenleg ezt a réteget senki nem képviseli Magyarországon, ráadásul éppen ők azok, akik az utolsó lehetőség előtt állnak. Amennyiben ugyanis – ahogy eddig – a következő években érkező uniós támogatásokból is kimaradnak, társadalmi leszakadásuk behozhatatlan lesz. Az új kisgazda szövetség április végén alakul meg és programja is elkészült már: ebből a falvak megtartóerejének növelését és dán modell alapján – a kisbirtok rendszer támogatását emelte ki a szövetség országos elnöke. Turi-Kovács Béla azzal számol, egy-másfél millió támogatójuk lesz elsősorban vidéken és a falvakban élők körében.
Az új párt Fideszhez való viszonyáról elhangzott: önálló politikával, de szoros szövetségben képzelik el a jövőt. Mátrai Márta, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki meghívott vendég volt a sajtótájékoztatón kiemelte: mindig is fontosnak tartották a falun élő emberek képviseletét és a kisgazdákkal való párbeszédet és ez ezután is így lesz.