2007.03.28. 07:59
Tiszta udvaron rendes ház
Várda legtakarosabb portáit díjazták a faluházban kedden. Immár harmadik alkalommal hirdették meg a portaszépítő versenyt, így idén a 190 háztájból 135 nyerte el a "tiszta udvar, rendes ház" elismerést.
A szépek közül a legszebbeket Bálint gazda, vagyis Bálint György értékelte, összesen hetvenhárom porta részesült különdíjban. Varga András polgármester elmondta: évek óta közösen fáradozik a falu azon, hogy minél gondozottabb, virágosabb porták övezzék a várdai utcákat. A portaszépítő verseny nem tesz különbséget a háztájak között, hiszen minden ember számára mást jelent a takaros porta, ráadásul a lakók anyagi helyzetétől is függ az udvarszépítés. A kitüntető címek a környezetükért dolgozó, igényes embereket díjazza.
Várda évekkel ezelőtt Kisbajomtól merítette az ötletet, a díjátadón Végh Gábor kisbajomi polgármester mondott köszöntőt. A díjazottaknak minden évben szervez kirándulást az önkormányzat, méghozzá olyan helységekbe, ahonnan ötleteket meríthetnek a várdaiak a faluszépítéshez. Kisbajomban és Orfűn már jártak, idén pedig Somogy legvirágosabb városába, Nagyatádra látogatnak el.
A kitüntetett portákról fotósorozatot is kiállítottak Várdán és meghirdették a jövő évi portaszépítő versenyt.