2007.03.13. 11:41
Vizitdíj: már jócskán gyűlnek a nevek az adósságfüzetben
Érdemes eloszlatni a február közepétől bevezetett vizitdíjjal kapcsolatos félreértéseket - véli Budai Józsefné, a kaposvári polgármesteri hivatal szociális irodájának vezetője.
– A 300 forintos vizitdíjat mindig, a 20. vizitálás után is ki kell fizetniük azoknak, akik erre kötelezettek – mondta Budai Józsefné. – Ám a 20. vizitdíj kifizetése után vissza lehet igényelni a pénzt a lakóhely szerint illetékes település jegyzőjétől. Azonban azt is fontos tudni, hogy a háziorvosnál, tehát az alapellátásban kifizetett 300 forintokat, valamint a járóbeteg-, vagyis szakellátásban leszurkolt vizitdíjakat külön-külön kell számítani. Így kell meglennie a 20-20 orvos-beteg találkozónak, csak akkor igényelhető vissza a pénz. S természetesen csak úgy, ha számlával igazolni tudja a beteg a megfelelő számú vizitálást. Tehát jó, ha a 300 forintokról kapott számlát mindenki megőrzi.
Ugyanakkor ha valaki nem tud vagy nem akar fizetni, a jogszabály lehetőséget ad arra, hogy a háziorvosok adósságelismerő nyomtatványt töltsenek ki a betegnek, akinek egy hónapja van arra, hogy hitelét rendezze.
– A vizitdíj bevezetése óta a Kaposvár város környéki ügyeleten, melyen 67 település betegeit látják el, eddig öten kerültek fel az adósságfüzetbe – mondta Antal László, az ügyelet vezetője. Megtudtuk: Kaposfő és Kisasszond háziorvosi körzetében három beteg számára töltöttek ki ilyen nyomtatványt. Ha valakinek nincs pénze, akkor is ellátják, amennyiben előzetesen megállapodnak, hogy a díjat a határidő lejártáig pótolja.
M. K.- M. G. -->