Közélet

2007.08.07. 09:04

Milliárdok jutnak vidékfejlesztésre

Az Új Magyarország Fejlesztési Tervből a következő hét évben 260 milliárd forint jut vidékfejlesztésre.

Fábos Erika

Pásztohy András miniszteri biztos azt mondta: azok a vidékfejlesztési vagy Leader-csoportok, amelyeknek a lakosságszáma legalább tízezer és legfeljebb százezer fő, akár kétmilliárd forinthoz is hozzájuthatnak. Ha ennél kisebb csoportot, helyi vidékfejlesztési közösséget alakítanak, egymilliárd forintot kaphatnak a terveik megvalósításához.

Az uniós pénzek elnyeréséhez elengedhetetlen ezeknek a közösségeknek megszervezése, amelyek közös fejlesztési célok mentén alakulhatnak meg nemcsak települések, hanem vállalkozók és civilek részvételével.

Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára elmondta: ebben a munkában és a pályázatok elkészítésében a napokban megnyílt helyi vidékfejlesztési irodák is segítenek majd. Elhangzott: a vidékfejlesztési program végső tervezetét hivatalosan is benyújtották az Európai Bizottsághoz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!