Közélet

2007.11.16. 08:11

150 milliót visznek a víz alá

Drávaszentesen nagy területek elárasztására, az ősborókásban a tórendszer újraélesztésére készül a természetvédelem. 150 millió forintot visznek a víz alá.

Nagy László

– A somogyi Dráva vidékről sokáig elsősorban a térség legismertebb bemutatóhelye, az ősborókás jutott az emberek eszébe, amely homokos, száraz élőhely. A drávaszentesi réten igyekszünk megismertetni a nemzeti park másik jellemző arcát – mondta Fenyősi László, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetője. – Ötven hektáron mutatjuk be itt hamarosan a Dráva menti vízivilágot, a kaszálók és mocsaras rétek élővilágát.

Kicsiben már mindez ma is látható, néhány éve ugyanis zsilip épült, aminek a segítségével 15 hektár területet víz alatt tudnak tartani az év nagy részében. Ezzel elegendő időt kap a költéshez több vízimadár, és jónéhány védett növényfaj - nyári tőzike, kockás liliom, kozsborfélék - számára is kedvezőbbé tették a helyet. Madárvonulás idején jól megfigyelhetők a cankók, bíbicek, kócsagok, rétisasok és fekete gólyák. A területen madármegfigyelő tornyot állítottak fel és másfél kilométer hosszú tanösvényt alakítottak ki. Ennek a bemutatóhelynek a kiterjesztésére készülnek most.

Az átalakítás száz hektár területet érint, ebből 45-50 hektárt szeretnének folyamatosan víz alatt tartani. Az érintett területek javarészt állami tulajdonú földek, azaz a helyiek számára az elárasztás nem sok vizet zavar. – Ugyanakkor  újabb növény- és állatfajták számára nyújt majd élőhelyet. Még több vízimadár telepedik meg itt, és minden eddiginél látványosabb bemutatóhellyé válhat a szentesi határ – hangsúlyozta a természetvédelmi szakember. – Az ősborókásnál ezzel egyidőben a tórendszer rehabilitációjára készülünk. A kilenc tóból álló vízfelületen töltések, zsilipek, apasztók épülnek rövidesen, melyekkel kezelhetővé kívánjuk tenni ezt a tórendszert  Az erdőkben pedig folyamatosan lecseréljük a nem oda illő fafajokat, s a helyükre tölgy, nyár stb. kerül.

Őshonos állatokat telepítenek vissza

Dél-Somogy két legnagyobb bemutatóhelyére őshonos állatok százait telepítette be eddig a természetvédelmi igazgatóság. Szentes határában több mint 100 Szürkemarha legel az egykori községi legelőn, a borókásban pedig 110 rackajuhot terelget Porkert Gyula juhász. A szentesi farmon kecskéket, hucul lovakat is simogathat a látogató.

A tavaknál a cél: az itt élő ritka madarak számára alkalmas lakhelyet teremteni. A tavakat bemutatóhelynek szánja a Duna-Dráva Nemzeti Park kezelője. – Több fokozottan védett madárnak is lakhelye a bórokás közeli tórendszer; 10-14 pár fokozottan védett cigányréce is él itt, illetve tőkés récék, szárcsák, vízityúkok – mondta Fenyősi László. – Megfelelő élettérhez szeretnénk juttatni ezeket, ehhez azonban le kell bontani a félszáz éves vízi műtárgyakat, és újakat kell építeni helyettük. A tavak többségét az utóbbi évekre gyakorlatilag teljesen benőtték a vízinövények. Vissza kell szorítanunk a gyékényt, s nagyobb teret engedni a nádasnak, hogy fajgazdagabbá válhassanak ezek a vizek.

-->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!