A térd- és sportsérülések mekkájának orvosa

– Nemrég tüdőgyulladással bajlódott, hogy érzi magát?
– Köszönöm most már jól vagyok, de nagyon nehezen viselem, ha beteg vagyok. Majd ötven évet éltem le „csont nélkül", ám az utóbbi öt esztendőben mondhatom, hogy csőstől jött minden. Ráadásul az összes tankönyvi szövődményt képes vagyok produkálni, így semmilyen szempontból sem vagyok hálás beteg.

– A marcali kórház baleseti részlegének szakma vezető főorvosa, a Kométa, a Kaposvári KK és a Kaposvári Rákóczi csapatorvosa, dolgozik a magánklínikán és éjszakai ügyeletet is vállal Kaposváron a sürgősségin. Néha azért szokott unatkozni?
– Arra nincs időm, legtöbbször úgy ájulok haza, sokszor már csak egy kis újság olvasás fér a programba.

– Ez utóbbit mi is tapasztaljuk.
– Néha úgy érzem, hogy tesztelnek a sportújságírók. Valóban előszeretettel hívom fel a figyelmet egy-két tévedésre. Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy mindezt segítő szándékkal teszem, legfeljebb az érdeklődés vezérel, esetleg én tudok-e rosszul valamit.

– Orvosként mikor került kapcsolatba a sporttal?
– Kováts Imre indított el a „lejtőn" 1983-ban, azaz a kosarasokkal kezdődött minden. Horváth Péternek és Tárnai Zoltánnak köszönhetően négy évvel később a röplabdával bővült a profil. A Rákóczitól is folyamatosan kerestek és bár a kispadon nem én ültem, az operációkat én végeztem. Aztán 1994-ben – Pál Attila közreműködésével – az NB II-ből kieső Rákóczinak is én lettem a csapatorvosa. Ezek mellett több mint húsz éve „orvoslom" a Balaton-átúszást és Németh Kornélnak köszönhetően a környékbeli országok motokrosszozói közül is jó néhányukat operálom. 

– Másképp kell bánni a sportolókkal, mint a „civil" betegekkel?
– Ha nem is a hagyományos pszichikai értelemben, de ápolom a sportolók lelkét is. Idővel aztán mindegyikük megszokja a sajátos stílusomat, s talán nagyképűség nélkül mondhatom, hogy vevők is rá. Aztán ugye fizikai oldala is van a dolognak, mert gyakran előfordul, hogy egy élsportoló sérülten is pályára akar lépni. Ekkor mérlegelni kell, hogy mennyire fontos az adott meccs, valamint lehet-e komolyabb baj, ha rásérül a játékos. Sokszor átléptem az észszerűség határait, emiatt aztán az első időszakban egyébként számtalan konfliktusom volt tanítómesteremmel, néhai Tóth Károllyal. 

– Vannak, voltak olyan sportolók, akiket jószerivel vissza sem tudott tartani?
– Sztojan Ivkovics külön kategória volt a kosarasok között, előfordult, hogy bordatöréssel vállalta a játékot. A röplabdásoknál Rácz László bokaszalag-szakadás kedvéért sem volt hajlandó kihagyni a bajnoki döntőt, de Kántor Sándort, Hullman Zsoltot és a litván Lukisz Rikárdászt is kemény fából faragták. A labdarúgók közül Mező Tamás volt az én emberem, akit jó néhányszor operáltam, de injekció után is rendre pályára lépett.   

– Miként éli meg Néber Árpád a kispadon a meccseket?
– Lehiggadtam, már fényévekre vagyok korábbi önmagamtól. Anélkül, hogy bántanám a játékvezetőket, sokszor az az érzésem, hogy teljesen függetleníteni tudják magukat a pályán történtektől. Ugyan nem bajnokin, de előfordult már kosármeccsen, hogy el kellett hagynom a kispadot. Bőzsöny Jánosnak pedig a mai napig emlegetek egy történetet; még ő volt a Rákóczi edzője, segítője pedig idősebb Petrók Viktor volt. Bőzsöny mester ült közöttünk a kispadon. Bede Ferenc vezette a meccset, a Viktor és én pedig már megindultunk a játékvezető felé. A Jani vissza akart rántani minket, mi meg úgy tettünk, mintha ő akart volna berohanni a pályára, kapott is Bedétől rendesen.

– Önhöz hasonlóan a család is ilyen sportcentrikus?
– Az első házasságomból született Ákos és Zsolt fiam sakkoznak, bár utóbbi már csökkentett intenzitással űzi ezt a sportot. A velem élő gyermekeim igencsak szerteágazó tevékenységeket folytatnak, amihez elengedhetetlen egy remek anya és jó társ. Laura lányom röplabdázik, Árpád fiam a versenytánc mellett tette le a voksát, Bálint pedig előkészítő csoportosként a Rákóczi igazolt labdarúgója.

– Az orvosi pálya egyiküket sem vonzza?
– A jelenlegi társadalmi megítélés és anyagi elismerés alapján most nem örülnék, ha ezt a pályát választanák. Azonban, ha mégis így lesz természetesen nem teszek ellene. Azt azért szeretném kihangsúlyózni, hogy 1998. októberétől Marcaliban egy ideális munkahelyre találtam, ahol azt csinálom amit szeretek és amihez értek. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a térd és sportsérülések mekkája ez a régió, hiszen Somogy, Tolna, Baranya és Veszprém megyéből is jönnek hozzám.