2008.01.25. 09:00
Szétlőtt autókról szedte a rendszámokat
Három éven keresztül mindennap más rendszámmal közlekedhetne Passa Gábor. Igaz, gyűjteményének több darabja furcsán mutatna a hazai utakon.
Ha rendszámról van szó, nem ismer lehetetlent. A balkáni háború idején leutazott Szarajevóig, hogy a szétlőtt bosnyák autókról szedhesse le a rendszámokat. Legutóbb egy körforgalom közepén állt meg, hogy lefotózhasson egy különleges azonosító jelet. Az a nyugdíjas is alighanem emlékezetébe véste az idegen fiatalembert, akinek szekere előtt elállta az utat kocsijával, csak mert a széna között megcsillant valami rendszámféle.
– Nem vagyok megszállott – állítja mindezek ellenére a barcsi Passa Gábor. – Nálam sokkal őrültebb rendszámgyűjtők is vannak. Tény, hogy minden érdekel, ami kapcsolatban van az autókkal, a rendszámok pedig különösen. Ma már szinte a világ minden tájáról sikerült legalább egyet beszereznem.
A falakon több mint ezer gépkocsi rendszáma, közel 70 országból. Van közte egyiptomi, afganisztáni, libanoni és ciprusi. Pápua-Új Guinea és Japán is nélkülözni kénytelen néhány autóazonosítót. – Ezt a kairói és afganisztáni rendszámot pedig nemrég kaptam békefenntartó barátaimtól – mutatja.
A balkáni államok rendszámaiból különösen sok van a gyűjteményben. – Volt olyan időszak, amikor egy államban három különböző jelzés is létezett. A rendszámból kiderült, hogy az autó gazdája szerb, horvát, muzulmán. Sok logika van abban, hogy a különböző országok miképp rendszerezik a járműveiket.
Angliában például a számsorokból megállapítható, hogy a kocsit mikor helyezték forgalomba, honnan való. Még az is meghatározható, hogy London melyik kerületében lakik a gazdája. A hazai az egyik legrosszabb rendszer a világon. Nem volt ez mindig így. Az 1920-as években még nálunk is jól ment.
Amióta elterjedt az internet, csak pénz kérdése a gyűjtés. A kanadai rendszámok drágák, mivel különleges, jegesmedvét formázó fémlapokra készülnek. A mi rendszámaink azonban legfeljebb néhány dollárt érnek. – Én inkább vadászni szeretek és nem vásárolni – mondja a fiatalember.
– A legtöbb pénz, amit rendszámért kifizettem, húsz euró volt. Ebből is látszik, hogy mennyire nem vagyok fanatikus. Cserélni szoktam; a világon több klub van, akikkel rendszeresen cserélhetek. Idehaza csak öt-hat komoly gyűjtő él, műkedvelőből persze száz is akad.
Gyűjteménye legérdekesebb darabja egy századeleji magyar motorkerékpáron volt. – Tűzzománccal készült, ami igen ritka. Még a közlekedési minisztériumban sem tudták megmondani, hogy ezt a járművet mire használhatták. Egyébként egy szigetvári kutyaól tetejéről került elő.
A barcsi fiatalember 15 éve kapott rá a rendszámgyűjtésre, s mára sikerült az öccsét is megfertőznie. – Beosztjuk: Gábor a régi magyar rendszámokra specializálta magát, én pedig az amerikaiakat gyűjtöm – mondja Passa Csaba.
– Az összes államé itt van már. Kint ráadásul évenként cserélik a színeket – ezzel is könnyebb a beazonosítás –, így sok USA-államból több rendszámot is begyűjtöttünk, hogy legyen belőle piros, sárga, zöld... Kint lényegesen könnyebb hozzájuk jutni, mint idehaza. Nálunk a rendőrök nem nézik jó szemmel, jogszabály azonban nem tiltja a gyűjtést.