Közélet

2008.02.06. 20:20

Gyógyíthatatlanul, de tisztán

Idegesen dobol az ujjaival az asztalon, a kikért kávét egy pillanat alatt magába dönti. Időről időre remegő kézzel nyúl a cigisdoboz felé.

Vas András

Az első slukk után elernyed, ám alig nyomja el a csikket, máris szinte szikrázik körötte a levegő. Ilyenkor újabb cigaretta következik – a mozdulatsor rituálisan, szinte ötpercenként megismétlődik.

– Tavalyelőtt szilveszterkor adtam be magamnak az utolsó adagot – meséli a huszonéves fiú. – Anyámék nagyon boldogok, büszkék rám, hogy meggyógyultam. Pedig ebből nem lehet kigyógyulni. Most tiszta vagyok. Ám ha jön egy hirtelen front, kikészít, olyankor máris nyúlnék a tű után.

Fűvel kezdte, mint annyian. Brahiból, kíváncsiságból, talán virtusból is. Az első spangli után nem érzett semmit. Kiderült, valamit rosszul csinál.
– Csak elszívtam, mint egy normálcigit – mosolyodik el bágyadtan –, de annyit sem használt, mint öt-hat feles. A haverom vette észre, hogy nem tartom benn elég ideig a füstöt. A következő már ütött. Remek érzés volt, lazának és fesztelennek éreztem magam.

És nem volt semmi utóhatás. Így lett a bulifüvezésből napi időtöltés. Ha volt egy szabad órája, máris sodort magának egyet – a marihuána, majd később a hasis mindenütt jólesett.

– És nem volt gond, ha nem volt pénzem – teszi hozzá. – Ha napokig nem szívtam, hát nem szívtam. Sokan azt mondják, a marihuána kapudrog, az első lépés a keményebb szerek felé, de ez szerintem hülyeség. Nem egy haverom évek óta használja, mégsem szúrták meg magukat soha. Lehet úgy füvezni, hogy az ember sohasem lépi át a határt.

Ő azonban átlépte. Két és fél évvel ezelőtt egy balatoni bulin valaki kiszórt az asztalra valami fehér port. Kokaint. Szinte mindenki kipróbálta, ő is belenyalt.

– Úgy éreztem, nyúl vagyok, ha kihagyom – jelenti ki, miközben az emlékezéstől elkomorul a tekintete. – Szerencsére jó anyag volt, tiszta. Addig életemben nem éreztem olyan jól magam: szexis voltam, legyőzhetetlen, pörögtem, élveztem, én voltam a legklaszszabb a világon. Másnap fájt ugyan a fejem, de újra át akartam élni...

Aztán megszúratta magát. Próbálta egyedül, de nem merte magába döfni a tűt.
– Amikor megláttam a vérem a fecskendőben, megijedtem – ismeri el. – Utána egy semmihez sem hasonlítható érzés következett. Eltűnt a világ, a szer magához ölelt, belém kapott.
Csak egyszer – fogadta meg, mielőtt megszúrták. Csak még egyszer – hangzott a következő fogadalom. Sokszor.

A heroin az ópium finomított és módosított változata

A diacetil-morfin, azaz ismertebb nevén a heroin az ópiátszármazékok közé tartozik, általában intravénásan használják. Alapanyaga a mák, először 1874-ben állította elő C. R. Wright angol kutató, a múlt század elején terjedt el mint kábítószer. Az agyi idegsejtek ugyanazon receptorához kapcsolódik, mint az endorfin néven ismert „boldogsághormon”, s azonos hatást is vált ki. Hiánya esetén elvonási tünetek jelennek meg: mérhetetlen boldogtalanságérzet és depresszió.

Túladagolás esetén csökken a légzési hatékonyság, fokozódik az oxigénhiány, pontszerűvé szűkülnek a pupillák, szívelégtelenség lép fel. A halál oka leggyakrabban a fulladás.– Utána mindig megesküdtem, hogy többet soha – mondja kiszáradt torokkal. – Szörnyű volt az eszmélés, a tudat, hogy rabja vagyok. De nem tudtam lemondani róla. Belülről égetett valami, fájt, úgy éreztem, szétrobbanok. Egy film, egy buli semmit sem jelentett, ha nem szakítottam be. A cucc arra kellett, hogy élni tudjak, működjek. Mint kocsinak a benzin...

Így hát újra és újra belőtte magát. Ám a heroin nemcsak a lelket és a testet emészti fel, hanem magát az egyént. Vagyonostól, családostól, életestől.
– Eleinte otthon loptam – gyújt újabb cigarettára. – Anyám pénztárcájából, a közös családi pénzes dobozból. Eladtam a hifitornyom, a videóm, a tévém, a cédéimet, nyakláncomat, apám laptopját.
Minden a fecskendőkben végződött. Nem volt megállás, a semmihez sem hasonlítható érzés újra és újra erőt vett rajta.

– Vágytam a gyönyör bódító ízére – hallom a remegő hangot. – Az életem a zsebemben hordtam, grammokban mértem, a tiszta pillanataim az anyag anyagi feltételeinek megteremtésével teltek. Lefogytam, elhasználódtam. A szüleim látták, rákérdeztek, tagadtam, majd beismertem. Volt sírás, fenyegetőzés. Megígértem, kiszállok. Elhitték. Eleinte én is. Egy év után viszont tudtam, hogy hazudok.

A szülők csak akkor döbbentek rá, amikor lebukott, hogy el akarja adni a családi autót.
– Kulcsom volt hozzá, így csak a forgalmit kellett kilopnom apám tárcájából – meséli tovább. – Elment valahová, beleszaladt egy közúti igazoltatásba, s kiderült, hogy nincsenek nála a papírok. Persze egyből tudta, kinél kell keresni. Pechem volt.

Vagy inkább szerencséje. A család kikövetelte az elvonót.
– A metadon-program és a rehabilitáció után csak a depreszszió maradt – jelenti ki, s láthatóan nem hazudik. – Vödörnyi ön- és életutálat. Egyszerűen nem tudtam, mit kezdjek magammal. Nem mertem elmenni egyedül sehová, mert féltem, hogy megtörök. A bulikkal még ma is óvatosan bánok. Csak sör és más semmi! Ha durván berúgnék, nem biztos, hogy tartani tudnám magam. S akkor többet nem jönnék ki belőle. Bár képzeld, szilveszterkor megkínáltak egy spanglival, és nemet mondtam. Azóta már én is elhiszem, hogy tiszta maradhatok...

Túladagolás esetén csökken a légzési hatékonyság, fokozódik az oxigénhiány, pontszerűvé szűkülnek a pupillák, szívelégtelenség lép fel. A halál oka leggyakrabban a fulladás. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!