Közélet

2008.03.13. 14:20

Vérfürdők; bekattant, szorongó fiatalok - van megoldás!

Feszültebbek és agresszívebbek a gyerekeink. A szülő és a tanár tanácstalan, nincsenek válaszaink. Csak azt érezzük egyre határozottabban, hogy baj van.

Nagy László

A mai kor gyerekei dühösebbek, szorongóbbak, fáradtabbak és figyelmetlenebbek. Felelőtlenek és megbízhatatlanok, ugyanakkor anyagiasabbak, az azonnali örömöket keresik; óriási hatással van rájuk a média és a számítógép. Kevés az önbizalmuk, de lobbanékonyak, a felnőttek tekintélye pedig egyre kisebb. Világjelenségről van szó; ugyanaz a gond Magyarországon és Amerikában.

A válaszokkal azonban a tengeren túl valamivel előbbre tartanak. Ann Vidolovits-Moore amerikai iskolapszichológus, a Pécsi Tudományegyetem vendégtanára egy barcsi iskolában kezdett kísérletbe. Szeretné meghonosítani az Amerikában ismert programot, amely a társas készségek fejlesztésére, a gyermeki agresszió kezelésére is szolgál.


– A tengerentúlról iskolai vérfürdőkről, bekattant fiatalokról szólnak a híradások. Ez a jövő számunkra is?
– Csak a rossz hírek jutnak át az óceánon. Az átlag amerikai iskolákban és az átlag amerikai fiatalok fejében nincs nagyobb zűr, mint az önök gyermekeiében. A család és az iskola kifejezetten jól működik együtt odaát. Magyarul még kifejezés sincs arra a partnerségre, ami ott kialakult. Magyarországon a szülő és az iskola egymásra vár, nálunk együtt próbálkoznak. A mai világ alapból nehéz. Felkészületlenül még nehezebb. A gyerekeinknek egyre több gondjuk van, soha még ennyire nem volt szükség a mentálhigiénés prevencióra – megelőző munkára –, mint manapság. A folyamat azonban még visszafordítható. Ehhez az kell, hogy a család, a közösség képes legyen alapvető emberi értékeket átmenteni a gyerekbe. Dolgoztam Afrikában, Dél-Amerikában, Németországban, és az a tapasztalatom, hogy a gyerekek mindenütt a jót akarják választani.

Ann Vidolovits-Moore

A diploma megszerzése után Németországban, egy amerikai kolónián vállalt munkát. Országunkat magyar származású férje révén ismerte meg. Férje halála után úgy döntött: annak szülővárosában – Pécsen – telepedik le. Ma óraadó a pécsi tudományegyetemen, Barcsra pedig egyik tanítványa – a barcsi iskola pszichológusa – hívta meg, hogy ebben a kis közösségben kezdjék el az amerikai program adaptálását.
– Csakhogy a világ erőszakos, hogy válhatnának ők mássá?
– A program elején megkérdeztünk több barcsi gyereket: mit tesznek, ha a padtársuk meghúzza a hajukat, elveszi a radírjukat? Megütnék, beszólnának neki – kizárólag ilyen válaszokat kaptunk. Amikor az erőszakos lehetőségek elfogytak, akkor hangzott el először, hogy szólnának a tanárnak. Ezek szerint a gyerek nem ismer más lehetőséget: ha támadást kap, akkor automatikusan visszatámad.
Mi azt igyekszünk megértetni vele, hogy mielőtt bármit is cselekedne, álljon meg és gondolkodjon. Tudjon róla, hogy a döntés az ő kezében van. Viselkedhet roszszul is, de tudnia kell, hogy annak mi lesz a következménye. Ezek a tréningek Amerikában már óvodás korban elkezdődnek, és az egészen kicsik is megértik. A gyerekek ugyanis fogékonyak a gondolkodásra. Csak meg kell őket tanítani arra, hogy megkeressék a helyes válaszokat. Ha már megtalálták, akkor azt fogják választani. Az Állj meg és gondolkodj! program Amerikában már jól működik, s most Magyarországon is megpróbálkoztunk vele. Négy barcsi osztállyal dolgozunk. Módszereket adunk a verekedések elkerülésére, segítünk, hogy megértsék saját érzéseiket, kezelni tudják a haragot és a dühöt.

Hiperaktív munkaerő

– Szerencsés csillagzatunk hozott össze vele – mondja az amerikai szakemberről Szemere Márta, a barcsi Szivárvány módszertani központ vezetője. – A gyerekeink nagyon hamar megszerették és hihetetlen, hogy mi mindent tesz értük. Nemrég kétszáz plüssjátékkal – amerikai gyerekek adományával – érkezett hozzánk. Azt mondta: tarthatatlan, hogy a csöpp kollégistáinknak ne legyen egy plüssmackó az ágyában, amihez éjjel hozzábújhatna, ha hiányzik az édesanyja. Igazgatóként magamon is érzem a hatását. Amikor legutóbb az egyik osztály tönkre tett egy történelem órát, nem büntettem meg őket, hanem a rendzavarók mindegyikével tartattam egy tanórát. Megtapasztalhatták ők is, hogy milyen az élet a katedrán.
– Csak gyerekkel foglalkoznak? A tanárra és szülőre is ráférne a szakmai segítség.
– Ez a projekt ugyan a gyerekhez szól, de kimondatlanul neveli a szülőt és a pedagógust is. A szülő a gyerekétől tanulhatja meg, hogy az ordibáláson és atyai pofonokon kívül lehetnek más válaszok is. A tanár is ráérez: hogyan kerülje el azt a pontot, amikor már nem marad más, mint magából kikelve ordítani a „büdös kölykökkel“.

– Mit hiányol leginkább a magyar iskolákból?
– A jó döntés jutalmát. Amerikában egy büntetésre öt jutalmazás jut, Magyarországon ez épp fordítva van: öt büntetésre esik egyetlen dicséret. Ha jó a gyerek, az természetes, ha rossz, azt szigorúan meg kell torolni. Nemrég egy osztályban jártam, ahol fel volt írva a táblára: 10 piros pontért jár egy ötös, öt fekete pontért pedig egy egyes. Miféle rend az, ahol köny-nyebb eljutni a büntetésig, mint az elismerésig?

– Nálunk nagyon nehezen változnak a dolgok. Miben bízik?
– Arra számítunk, hogy minden tanár tanítani akar. Ha a tanóra felét fegyelmezéssel kell töltenie, akkor előbb-utóbb érdeklődni kezd a programunk iránt. Ma a magyar pedagógusok számára a legnagyobb gondot a magatartás-problémák jelentik, ugyanakkor éppen erre nincs felkészítve a leendő tanár. Mint ahogy a családokat sem tanította meg senki arra, hogyan készítsék föl a gyerekeiket a konfliktushelyzetekre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!