Közélet

2008.04.09. 21:22

Télen is élmény lesz a fürdés

A kaposvári uszoda és gyógyfürdő komplex egészségturisztikai fejlesztéséről szóló projekt nyilvános bemutatója volt szerdán a kaposvári városházán.

Márkus Kata

Előreláthatólag másfél milliárd forintból újul meg a kaposvári uszoda és gyógyfürdő. A jelenlegi, 5890 négyzetméteres alapterület csaknem 8900 négyzetméterre bővül, a mostani 5 helyett 14 medence várja majd a vendégeket.

A legutóbbi, magyarországi felmérés szerint a dél-dunántúli régióban csupán három fürdő kapott országos besorolást – mondta a projektbemutatón Szita Károly polgármester –, köztük a kaposvári. Ennek elődje, a donneri fürdő 1928-ban nyitotta meg kapuit, majd 1966-ban gyógyvizet találtak a területen. A fürdő 1967-68-ban épült, most pedig előttünk a nagy kérdés: hogyan tovább?

Kaposvár elképzeléseit, miszerint a fürdő olyan többfunkciós rendszerré válik, melyben a vendégek egy helyen kapnak meg minden szolgáltatást – tette hozzá a polgármester –, az unió is támogatja. A dél-dunántúli fejlesztési tanács kiírta a pályázatot, s be is fogadták Kaposvár pályamunkáját a fürdőfejlesztésre. Az igényt két fordulóban bírálják el, az első részt várhatóan még a nyár elején.

A fejlesztés következtében egyharmadával nő az épület alapterülete – mondta a bemutatón a tervezést közbeszerzésen elnyert Arker Studio Kft. képviseletében Lőrincz Ferenc. – A beruházás keretében többek közt épül egy fedett szabadtéri élménymedence, két másik új medence, és a régieket is felújítják. Az átjárás a Virágfürdőbe a jelenlegi helyén marad.

A termálfürdő-medencetér a helyén marad, s egy új medence is épül a termálban. Egy terápiás medencével is bővül majd a kínálat. A parkolóhelyek száma jelentősen nő, 159 gépkocsi és két buszbeálló létesül még. A plusz kilenc medencével a jelenlegi 3786 négyzetméteres vízfelület 5105 négyzetméteresre nő.

A komplex gyógyászati egységben aztán ma még nem igényelhető szolgáltatásokat is  beindítanak, a jelenlegi egy darab 28 négyzetméteres szauna 540 négyzetméteres szaunaszigetté bővül, természetesen pihenővel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!