Közélet

2008.07.24. 10:00

Balaton: dideregnek és unatkoznak a turisták

Bezárt üzletek, esernyővel vagy kabátban csellengő turisták. Így néz ki a Balaton-part, ahol az egész napos szakadó esőben az üzletek nagy része ki sem nyitott. A siófoki Kálmán Imre sétányon minden második butik zárva volt szerdán, igaz, nem is lett volna kinek kinyitni, hiszen az utcákon lézengő turisták a 14 Celsius-fokban és az élénk szélben érthetően nem vágytak szabadtéri programra.

Kolumbán Tübde

Az unatkozó vendégek a hét eleje óta egymásnak adják a kilincset a balatoni utazási és Tourinform irodákban. A kérdés szinte minden esetben ugyanaz: mivel lehet elütni a napot a nyárra még csak távolról sem emlékeztető időjárásban. – Milyen programlehetőséget tudnak ajánlani fedett helyen? – érdeklődött a siófoki Tourinform irodában egy német turista. Az iroda dolgozói a naponta több százszor elhangzó kérdésre a Kálmán Imre Múzeumba, a tojás- vagy ásványmúzeumba és a Galérius fürdőbe irányítják az unatkozó vendégeket. A kikapcsolódásra vágyó vendégtömeget azonban a siófoki városi fürdő sem bírja. Kedden délben, szerdán pedig már délelőtt fél 11-kor megtelt az épület, így aki későn ébredt, annak már nem volt lehetősége pancsolni. 
[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Teltházas volt a siófoki fürdő
[/caption]
Egybehangzó vélemény, hogy a tegnapi és maihoz hasonló ítéletidőben nincs alternatívájuk a strandoknak. A vendégeknek leginkább fedett élményparkokra lenne igényük. Míg egy borongós, de nem túl hűvös nyári napon el lehet menni kirándulni, körbe lehet kerekezni a Balatont vagy hajóra lehet szállni, addig szakadó esőben továbbra is alig akad szórakozási lehetősége a vendégeknek a tóparton.

Beteltek a fürdők

Kijelenthető, hogy a héten a legjobban azok a nyaralók jártak, akik wellness-szállodában foglaltak szobát. Ezekben ugyanis nemcsak a fedett fürdőzés megoldott, de az animátorok a gyereknek tetsző programokról is gondoskodnak. A balatoni négycsillagos wellness-szállók mintegy 60-70 százalékos telítettséggel mennek. Sternóczky Balázs, a siófoki Azur hotel értékesítési vezetője arról számolt be, hogy az Azurban közel telt ház van, így a wellness-részleg- re a külsős vendégeket már nem is tudják fogadni.



Az elmúlt napokban leginkább hajóra ültek a nyaralók. Kovács Barbarától, a Balatoni Hajózási Zrt. marketingmenedzserétől tudjuk, hogy a legtöbb utast a menetrend szerinti járatokon regisztrálták, de a sétahajók is sok vendéget szállítottak. Ennek köszönhetően a hajózási társaság forgalma mintegy 15-20 százalékkal emelkedett. Szerdán azonban már nem volt szerencséjük a balatoni vendégeknek, hiszen az időjárási viszonyok miatt a hajók sem indultak el.
Ha számba vesszük a balatoni lehetőségek tárházát, a fedett fürdők mellett marad még a tárlatlátogatás, de sajnos múzeumokból sincs túlkínálat a déli parton.
[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Rossz időben irány a múzeum
[/caption]
A zamárdi partszakaszon egy autóban vacogó családot találtunk. – Nincs szerencsénk, kifogtuk ezt a rossz időt, így strandolás helyett a kocsiból nézzük a Balaton hullámait. Kedden még legalább el tudtunk menni megnézni a völgyhidat, de ebben az ítéletőben nem igazán találunk kikapcsolódási lehetőséget – sajnálkozott az édesapa, aki azt mondta: nincs mit tenni, reménykednek a jobb időben és várják, hogy kisüssön a nap.

Hűvösebb már nem lesz

Zsikla Ágotától, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) siófoki munkatársától megtudtuk: utoljára 1957-ben volt ilyen hideg július 23-án Somogyban. A meglepő hőmérséklet-ingadozás oka egy ciklon, amely Magyarország felett húzódik. Előfordulhat, hogy a szerdai nap volt a nyár leghidegebb napja, júliusban ennél hidegebb már nem lesz. Ha az elmúlt harminc év átlagát tekintjük, akkor a 27 fokos meleg lenne az általános, így pedig akár rendkívüli időjárás-változásnak is mondhatjuk az elmúlt napi zimankót.

A legrosszabb helyzetben talán a kisgyermekes családok vannak, hiszen az apróságokat kevésbé érdeklik a kulturális élmények. – Nincs más lehetőségünk, hát elintézzük a bevásárlást. Kár, hogy nincs legalább egy mozi vagy egy játszóház, ahova ilyenkor három gyerekkel be lehetne ülni – mondta egy Békéscsabáról Siófokra érkezett család feje.
 – Nem is annyira a programok, mint inkább a fedett élményparkok hiányoznak, ahova ilyen esős időben a gyermekes családok elmehetnének – erősítette meg a nyaralók panaszát Halász Klára, a siófoki Tourinform iroda vezetője, aki szerint ha Siófokon elkészül a pláza, az talán javít a helyzeten.

– Egy-egy napra még lehet programot kínálni a vendégnek, de ha valaki kifog egy teljes hétnyi rossz időt, annak nehéz időtöltési lehetőséget kínálni – állítja Szabó József, a siófoki Aranypart Kemping és Üdülőfalu vezetője. A kempingben a kisebb utazási irodákhoz hasonlóan a napokban budapesti kirándulást, vagy a már-már elcsépeltnek nevezhető puszta programot ajánlják az ázó-fázó vendégeknek.

Nem rendkívüli az idő

Böjti Béla, a siófoki obszervatórium korábbi vezetője azt állítja: semmi rendkívüli nincs a 16-17 fokos júliusi hőmérsékletben. 1937-ben is mértek 8-10 fokokat, továbbá 1961. július 13-án hasonlóan bolondos időjárás volt Balatonendréden, mindössze 12-15 Celsiusig kúszott fel a hőmérő higanyszála. Kaposváron szintén előfordultak ilyen nyarak: 1928-29-ben 8-12 fokra csökkent a hőmérséklet. Így összességében ugyanúgy 50 százalék a valószínűsége a hűvös nyári napoknak, mint a kánikulának.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!