Közélet

2008.07.20. 10:23

Lellén lép fel esténként a Monte Carlót meghódító Richter Flórián

Bár az ebéd mellől ugrasztjuk fel, csak annyi időt kér, míg felkap egy cipőt. A csepergő eső elől a sátor ponyvája alá invitál, ám amikor a fotózásra kerül a sor, nem törődve az égi áldással, az istálló felé indul.

Vas András

Persze érthető: Richter Flórián, a Magyar Nemzeti Cirkusz lovasakrobatája többek között a holland frízeknek és arab telivéreknek köszönheti, hogy a hazai cirkuszművészek közül első ízben elnyerte az egyik legrangosabb nemzetközi kitüntetést, a Monte Carló-i Arany Bohóc-nagydíjat.

– A Richterek eddig ezüstre voltak beállítva. Édesapja, Richter József 1974-ben, ön éppen harminc évre rá már hazahozott egy Ezüst Bohócot. A papa mit szólt, amikor megtudta, hogy a fia lekörözte?
– Ha az első mondataira gondol: igazából fogalmam sincs – válaszolta Richter Flórián, aki a Magyar Nemzeti Cirkusz társulatával az elmúlt nyarakhoz hasonlóan az idén is Balatonlellén verte fel a sátrát. – Bár azonnal felhívtam telefonon, annyira örültek-kiabáltak körülöttem, hogy semmit sem hallottam. Persze akkor is tudtam, nagyon büszke rám: minden szülő álma, hogy a gyereke túlszárnyalja a teljesítményét.

– Az első Arany Bohócos lovasakrobata, s arra sem volt példa korábban, hogy valaki alig négy évvel az ezüst után érdemelje ki a nagydíjat. Nem irigylem a csemetéit, meglehetős, mondhatni felülmúlhatatlan magasságba tette számukra a lécet.
– Remélem, a csúcstól még messze vagyok. A díjnak köszönhetően sok felől keresnek; úgy tűnik, 2010-ben vagy 2012-ben ismét meghívást kapok Monte Carlóba is.

– A határokon túl világsztárként kezelik, díjakkal halmozzák el, több ezer néző előtt mutathatja be produkcióját. Idehaza viszont...
– Magyarországon a cirkusz nem számít a kultúra részének. Sőt, magának a szónak is van valamiféle negatív kicsengése: cirkusz, cirkuszolni – az emberek azt mondják, éppen elég cirkusz van otthon... Ráadásul az elmúlt húsz-harminc évben meglehetősen sok gyenge nívójú vándorcirkusz járt az országban: ahol őket megnézték, oda tíz évig nem érdemes menni, ugyanis elvették a cirkusz becsületét. Pedig mi nem vándor-, hanem utazó cirkusz vagyunk, komoly logisztikával, napi 5-600 ezer forintos költségvetéssel.

– A hazai jegyárakból nem kis kihívás kitermelni.
– Ez is óriási különbség. Itthon a legdrágább tikett jó, ha tíz euró, kint hatvan-hetven. Igaz, míg nálunk jórészt a gyerekeket hozzák el szüleik, addig nyugaton ez ugyanolyan kulturális esemény, mint egy operaelőadás. Négyszer hívtak meg bennünket Amszterdamba, a holland királyi színházba: mindenki öltönyben, nagyestélyiben ült a nézőtéren. Mint ahogyan Monte Carlóban is.

– Épületes látvány lehetett: tomboló szmokingosok...
– Monacóba csak az kap meghívást, aki valami különlegeset nyújt. Mi sem csak bemutatni akartuk a műsorunkat, hanem előadásra készültünk. Minden egyes részlet szigorúan ki volt dolgozva, még a zene is: igazi magyar hangulatot varázsoltunk Brahms Magyar táncával, csárdással. Olyan atmoszférát teremtettünk, hogy a műsor kétharmadát állva őrjöngte végig a közönség.

– Mennyi idő alatt állt össze a program?
– Úgy harminc év... Apám 1974-ben egy lovasakrobata számmal nyert Ezüst Bohócot. A szám tulajdonképpen azóta fejlődik, alakul, bővül. Kicsit olyan, mint az evolúció. S az idők folyamán szép lassan én is beépültem, belenőttem.

Richter Flórián

1978-ban született. A Richter-dinasztia nyolcadik generációs cirkuszművésze.

1986-ban lépett fel először: Japánban, Tokióban.

2004-ben a Monte Carló-i cirkuszfesztiválon Ezüst Bohóc-díjjal ismerték el.

2008-ban a magyar cirkuszművészek közül elsőként Arany Bohóc-nagydíjat nyert Monte Carlóban.

– Szép lassan?
– Először 1986-ban, Tokióban kellett színpadra lépnem. Akkoriban a szüleim éppen Japánban vendégszerepeltek, s anyukám eltörte a lábát. Be kellett ugranom a helyére.

– Nyolc évesen... Más akkor a matchboxokat tologatja.
– Én ebbe születtem. Nyolcadik generáció vagyok egy cirkuszcsaládban. S valahogy nem is tudom elképzelni, hogy átlagos életet éljek.

– Viszont a száguldó lovon sem lehet örökké szaltózni.
– Idomárként akár hatvan-hetvenévesen is színpadon lehet az ember. Akrobataként pedig még van öt-hat évem. Ha elkerülnek a sérülések.

– Gyakori vendég a traumatológián?
– A lábujjtörés szinte mindennapos. Gyakori a szalagszakadás, tört már el az alkarom, szakadt be a fejem, a csípőmből is hiányzik csont...

– Ilyenkor sem jut eszébe a kispolgári élet?
– Nekem ez a természetes. Amíg más álmodja az életet, én élem az álmomat...

1986-ban lépett fel először: Japánban, Tokióban.

2004-ben a Monte Carló-i cirkuszfesztiválon Ezüst Bohóc-díjjal ismerték el.

2008-ban a magyar cirkuszművészek közül elsőként Arany Bohóc-nagydíjat nyert Monte Carlóban. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!