Közélet

2008.07.29. 14:37

Új távlatokat nyit az egyetem fejlesztése

Egyes kutatók szerint a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legfontosabb regionális innovációjának a Kaposvári Egyetem létrehozása bizonyult. A múlt héten az universitas előtt újabb távlatok nyíltak meg: egy kormánydöntéssel közel hárommilliárdos fejlesztési támogatáshoz jutott.

Vas András

– A beruházások azonban nemcsak az intézmény, de a város és térsége jövőjét is jelentősen befolyásolják – jelentette ki keddi közös sajtótájékoztatóján Lamperth Mónika, Kaposvár MSZP-s országgyűlési képviselője és Pintér Attila, a városi szocialista frakció vezetője, vagyongazdálkodási és turisztikai tanácsnok. – Ez a fejlesztés ugyanis az egyetem mellett a várost is erősíti.

A tudásközpont kialakítása után az egyetem – a kaposváriak mellett – a Dunántúl igen jelentős gazdasági szereplőit tudja majd megszólítani. Lamperth Mónika hétfőn ellátogatott a Kométához, melynek menedzsmentje örült az egyetemi fejlesztéseknek, hiszen így fontos partnere lehet az intézménynek.

– A beruházásoknak, mint például az európai nagyvadtenyésztési és -értékesítési centrum, vagy a lovasakadémián a lovas tudás és módszertani központ kialakításának köszönhetően a kaposvári turizmus is lendületet kaphat – mondta Pintér Attila. – Nagy lehetőségeket rejt a rendezvény- és konferenciaturizmus, ám ehhez a városnak is lépnie kell: szükség van minőségi szálláshelyekre, legalább egy négycsillagos szállodára. Kaposvár is kell hozzá, hogy az egyetem vonzó legyen a hallgatók és a kutatók körében. Utóbbival jelenleg nincs probléma, hiszen a somogyi megyeszékhely a hazai szellemi tőke-rangsor kilencedik helyén áll.

Az egyetemi fejlesztésekhez nem kapcsolódott, ám a város turisztikai jövője szempontjából fontos lehet Lamperth Mónika bejelentése, miszerint a regionális fejlesztési tanácsnál kedvezményezte a Sávolyt és Marcalit összekötő út megépítését.

– A gyorsasági motoros-világbajnokság futamára érkezők számára ezzel könnyebbé válna nemcsak a sávolyi pálya megközelítése – mondta a képviselőasszony –, de elérhetőbb közelségbe kerülne számukra Kaposvár is. Ha a több tízezer vendégből csak néhány ezren ellátogatnak a megyeszékhelyre, máris profitált a rendezvényből Kaposvár is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!