Közélet

2008.10.21. 09:35

Átadás előtt ellopták a zúzott követ a temetői sétányról

Még át sem adták a kaposvári Keleti temetőben az új parcellát, de máris ellopták a zúzott követ a sétányokról – tájékoztatta szerkesztőségünket kedden délelőtt Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója.

Harsányi Miklós

– Az új parcellában található gyalogutat kővel szórtak le. Ebből a munkálatok során csaknem 10 zsákkal loptak el. Puskás Béla azt mondta: a követ nem vitték ki a temetőből, hanem a sírok környékén lehet megtalálni. – Mindez az átadás előtt történt – magyarázta. – A kivitelező még be sem fejezte a munkát, így az ő kára a veszteség.
Az örökzöldeket és a virágokat sem kímélik a tolvajok. A héten is több helyről tüntették el a dísznövényeket.

– Ez évek óta állandó probléma; nem tudjuk a virág tolvajokat elkapni – jegyezte meg. – Sokszor  40-50 forintos virágokról van szó. Ám hiába kis értékű a lopás, de mindenki számára bosszantó.  Ráadásul szerintünk ez kegyeletsértő tett.
Az ügyvezető igazgató jelezte: a halottak napja alkalmával minden évben fokozott vizsgálatot tartanak. Kedden elhatározták: a polgárőröket ezúttal korábban kérik fel a temetői őrjáratokra. S feltehetően már ettől a hétvégétől rendszeres ellenőrzéseket folytatnak a Keleti és a Nyugati temetőben.
Puskás Béla utalt rá; a rendőrök is rendszeres segítséget nyújtanak számukra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!