Közélet

2008.11.02. 10:35

Nem kell több hitelt felvennük a kút miatt

Megérkezett az a közel nyolcmilliós vis maior támogatás, amit a torvaji önkormányzat nyert pályázaton a nyáron tönkre ment kút helyett új fúrására - tudtuk meg Csuthy László polgármestertől.

Krutek József

Az anyagiak már rendelkezésre állnak ahhoz, hogy a kiszállított víz költségeit rendezni tudják. Újabb hitelt tehát már nem kell felvenniük. Elmondta azt is: a három érintett település önkormányzata nagyon örül annak, hogy végre jó az új, mélyfúrású kút vízminősége. Azaz: nem kell már naponta több tartálykocsi vizet szállítania a szolgáltató Dunántúli Regionális Vízműnek (DRV) a kisecsenyi víztározóba. Ezzel megszűnt a jelentős pluszkiadás, ami nem várt helyzetet idézett elő a három községben.

– Információim szerint a víz szállításáért fizetendő összeg megközelítette a négymillió forintot – magyarázta Csuthy László. – Mivel a DRV laboratóriumi vizsgálata szerint a kút vizében baktérium már nem található, azt reméljük, hogy a továbbiakban nem lesz gond vele.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!